A Cigányprímás című operettel tér vissza Aradra a Magyar Zenés Színház. Kálmán Imre sikerdarabját az Aradi Kamaraszínház évadában, a bérletes előadások között láthatják a nézők a nagyszínház termében.
Szeptember 16-án, kedden 19 órakor ismét az operett világa elevenedik meg Aradon. Az Aradi Kamaraszínház évadában a nézők A cigányprímás című előadást láthatják, amely egyike azoknak a daraboknak, amelyekkel Kálmán Imre örökre beírta magát a nemzetközi operettirodalomba.
A mese, alapjaiban, máig aktuális, hiszen miről is szól? Apa és fiú konfliktusáról! Főhőse – Rácz Pál – a világhírű, idősödő cigányprímás, aki azt vallja: „A szív kotta nélkül sírja el a legszebb nótákat!” Így természetesen szembekerül, a már modernebb nézeteket valló, Lacival, a Zeneakadémián tanuló fiával. Ráadásul a két nagyszerű muzsikus ugyanabba a szép, fiatal lányba szerelmes. S ha még ez sem elég, egy őrült amerikai milliomos, nagy összegű fogadást köt az ugyancsak bolondos herceggel, hogy melyikük tudja kiállítani a világ legjobb zenészét, s e posztra természetesen mindkét Rácz pályázik, sőt, még az idős prímás egykori szerelme, a már őszülő, arisztokrata hölgy is előkerül, hogy tovább bonyolítsa Ráczék históriáját. (Ennek némi valóság alapja is van, ha az egykor oly nagy botrányt kavart Rigó Jancsi és Chimay hercegné kalandjára gondolunk!)
Ehhez a legendához született meg Kálmán magával ragadó muzsikája, melyben olyan örökzöld slágerekkel találkozhatnak majd, mint a „Lári-fári nem kell várni, frissen jó a csók”, „Haccacáré!”, „Az ócska Stradivari” és ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az operett váljon Kálmán Imre második világsikerévé.
Az előadásra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint jegyek válthatók online a www.eventim.ro honlapon és a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: hétfőn zárva, kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton, vasárnap 10-12 és 17-19 óra között. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
az Aradi Kamaraszínház közleménye