November 10-től már a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjeként kezdi munkáját Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. A Gyergyószentmiklóson utolsó általa vezetett sajtótájékozatón röviden összegezte az elmúlt 9 évet és elmondta, olyan ez számára, mint egy családból való kiszakadás; és a családjának örökké hálás marad az ember.
Albu István 2016. december 1-én vette át a Figura vezetését – az elmúlt kilenc évben 52 bemutatója volt a színháznak, 125 turnéja és vendégelőadása, három alkalommal került megszervezésre a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, a szakma 15 díjat osztott ki a társulat különböző előadásainak elismeréseként. Míg a városi színházépületben működött a társulat, több mint 60 vendégelőadást látott vendégül belföldről és külföldről egyaránt.
Az elmúlt közel egy évtizedben számos nehézséggel kellett szembenénznie a Figurának: a koronavírus-járvány idején a korlátozások következtében szabadtéri színpadokra adaptálta előadásait, majd két évre rá a Művelődési Ház épületében kezdődő felújítás miatt elhagyta székhelyét és a semmiből teremtett magának új, ideiglenes otthont az Öntödében, ahol azóta is működik. Albu István elmondása szerint az, hogy a színháznak sikerült felülkerekednie ezeken a nehézségeken, az ott dolgozóknak köszönhető. A színház megtalálja a maga útját és az embereit, akik segítőeszközeivé válnak a fennmaradásban. Minden, ami az elmúlt időszakban megvalósult, a munkaközösség érdeme – hangsúlyozta ki.
A búcsúzó igazgató mind magánéleti, mind szakmai szempontból élete legfontosabb periódusaként gondol a Gyergyószentmiklóson töltött éveire, ahol önzetlenséggel, szeretettel, nyitottsággal és segítőkészséggel találkozott – olyan kapcsolatokkal gazdagodott, amiket ezután is magával visz.
Bár célja és vágya volt, hogy a társulattal együtt élje meg a színházépületbe való visszaköltözést, reméli és bízik benne, hogy ez immár nélküle, de mihamarabb megtörténik, hiszen a város a lüktető szíveként működő hely nélkül, jelenleg lélegeztető gépeken működik.
„Köszönöm az emberek bizalmát, türelmét, remélem, sikerült valamit adni ezért a bizalomért és türelemért. Remélem, úgy tudtam működtetni 9 éven át a színházat, hogy abból a közösség igazán tudott meríteni. Bízom abban, hogy hasznos volt a közösségnek”. Albu a város lakossága mellett háláját fejezte ki mindazoknak, akikkel az elmúlt kilenc évben közvetlen együttműködött, de elsősorban a kollégáinak hálás. Ujjlenyomatát hagyja itt és számos másikat visz magával, azzal a szándékkal, hogy bármilyen segítséget megad majd a továbbiakban is a Figurának.
A színház vezetését ideiglenes igazgatóként egyelőre Kolozsi Borsos Gábor, a Figura színésze veszi át.
a Figura Stúdió Színház közleménye