Tizenhetedik alkalommal HUNGARIKUM Napok Nagyszebenben

Tizenhetedik alkalommal kerül sor a Hungarikum Napok fesztiválra Nagyszebenben, július első hétvégéjén.

Újra a hungarikumok, a magyar népi hagyományok, gasztronómiai és kulturális programok kapnak főszerepet július 3. és 5. között a nagyszebeni ASTRA Múzeum skanzenjében a térség nyári, szabadtéri fesztiválján, a 17. Hungarikum Napokon.

A három napos rendezvényen idén is várja a látogatókat az Őstermelők és Kézművesek Utcája. Sor kerül mesterségek bemutatására, kulturális előadásokra és koncertekre. A családosokat interaktív és kézműves foglalkozásokkal, valamint népi és hagyományos játékokkal várják. A rendezvény egyik fő attrakciója a szombati főzőverseny, de vasárnap is bográcsban készült, hagyományos magyar ételeket lehet megkóstolni.

A program ismertetése

Pénteken, július 3-án 12:00 órától kerül sor a Kallós 100 beltéri kiállítás megnyitójára a belvárosi ASTRA Múzeum Mesterségek Pavilonjában (Kispiac tér). A tárlat három tematikai egységből áll: áttekintést ad Kallós Zoltán népzenekutató életútjáról, bemutatja a páratlan Kallós Gyűjteményt, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány jelenlegi oktatási és közösségszervező munkásságát. Ezt követi 14:00 órakor a Kallós Zoltán kedves képei című kültéri kiállítás megnyitója az ASTRA Múzeum skanzenjének Korondi Házánál. E képsorokkal tisztelgünk a nagy mester előtt, születésének 100. évfordulója alkalmából. Szeretett Erdélye és Moldvája jelenik meg előttünk – az ő szemén keresztül.

Pénteken 15:00 órakor nyílik meg az Őstermelők és Kézművesek Utcája, ahol a kézműves termékek mellett, bor, pálinka és kézműves sör kóstolására is lehetőség lesz. A vásár egész hétvégén látogatható.

Szintén pénteken 17:00 órától Kovács Sándor – olimpiai és világbajnoki aranyérmes Venesz-díjas mesterszakács tart gulyásfőző bemutatót.

Szombaton, július 4-én kerül sor a Hungarikum Napok fő attrakciójára, a Főzőversenyre.

A csapatok már reggel 7 órától elkezdik a munkát, 9 órától pedig tűzgyújtással, tánccal és muzsikával veszi kezdetét a hivatalos fesztiválprogram. A zsűrizésre, a díjazásra és a kóstolókra 14:00 órától kerül sor.

A szombat színes kulturális és zenei programokban bővelkedik. A skanzen szabadtéri színpadon a Nagyszebeni Citeracsoport ad koncertet. A Bucz Júlia vezette helyi együttes a közösség egyik büszkesége, akik fellépésükkel indítják a zenei műsorokat. Őket követően színpadra lép a 2018-ban alakult Ditrói Férfi Dalkör. A tizennégy férfiból álló együttes Szabó Ágnes vezetésével szüleiktől tanult katonadalokat és Gyergyószék gazdag népdalkincsét mutatja be a közönségnek. A marosfelfalusi Bíborka Néptáncegyüttes csokorba mutat be Maros-menti és Mezőségi táncokat.

A szombati zenei programokat 16:00 órakor a Skanzen zenekar koncertje zárja. A formáció 2024 folyamán alakult erdélyi zenészekből. A fiatal zenekar rövid fennállása ellenére már több jelentős mérföldkövet tudhat maga mögött: teltházas budapesti vendégzenekari szereplések, nagy erdélyi fesztiválok, rádiós lejátszások és több szakmai díj, jelölés és elismerés. A zenekarra elsősorban a 60-as, 70-es évek rockzenekarai voltak a legnagyobb hatással, de más zenei korszakok stílusjegyei is fellelhetőek a dalaikban.

 

Vasárnap, július 5-én a Magyar Konyha jegyében magyar séfek főznek.

9 és 15 óra között a nagyközönség számára is terítékre kerül a halászlé, több üstben gulyás, csirkepaprikás, pörköltek, töltött káposzta és a desszertek. A gasztronómiai élmények mellett a kulturális programok is színesítik a napot.

A kulturális előadások sorát a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda nyitja. Az 1921-ben alakult, 29 tagot számláló kórus Jakab Árpád karmester vezetésével vallásos és világi-klasszikus műveket, bordalokat, valamint huszár-katonadalokat ad elő.

Őket követi a Héva zenekar és Vajda Szilvia énekesnő közös fellépése. Az erdélyi formáció célja a népzenei örökség továbbadása; a zenekar neve egy régies kifejezésből ered, amely szimbolikus hidat képez a múlt értékei és a jelen közösségei között.

A színpadi programokat 15:00 órakor a Tokos Zenekar koncertje zárja, amelyet hagyományos táncház követ.

 

Változatos gyermekprogramok színesítik a háromnapos rendezvényt

Szombaton és vasárnap a Kalibáskő Erdei Iskola közös jurtaépítéssel és izgalmas foglalkozásokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Szintén szombaton, a jurtában tekinthető meg Gál Orsolya Az aranyalmafa című előadása. Ez az élő zenei és ritmikai kísérettel gazdagított, bánsági népmesét feldolgozó tárgyjáték 3 éves kortól ajánlott, de a felnőttek számára is garantáltan élvezetes, közös családi élményt nyújt.

A Népi Fajátékok – Újratöltve program keretében a gyerekek több tucat nagyméretű, kézműves fajátékkal is önfeledten szórakozhatnak. Ezek az ötletes eszközök amellett, hogy kiváló kikapcsolódást nyújtanak, játékos formában, észrevétlenül fejlesztik a finommotorikát, a logikai gondolkodást és az együttműködési készséget.

Főszervező: HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete
Társszervező: ASTRA Múzeum
Támogatók: Nagyszeben Polgármesteri Hivatala, Szeben Megye Tanácsa, Miniszterelnökség -Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Agrárminisztérium – Hungarikum Bizottság, Csoóri Sándor Program, RMDSZ – Communitas Alapítvány, Hagyományok Háza, Erdélyi Hagyományok Háza.

a Híd Egyesület közleménye