A legjobb dolgok, amik a közeledben történnek
Találd meg azokat az Erdélyi eseményeket, amik igazán érdekelnek.
- {{ listingType.name }}
- prev
- next
Kihagyhatatlan
Következő események
Az összes kategória
A 'Részletes keresés' segít, hogy cím, helyszín, kategória és időpont bármely kombinációjával megtaláld azt, amit keresel.
Erdélyi fesztiválok programjai egy helyen. Zene -, Gasztronómiai fesztiválok, művészeti fesztiválok, hagyományőrző fesztiválok, színházi fesztiválok.
Aktuális rendezvények, események ajánlói.
Az erdélyi zenekar „Állj meg” című dala két nap alatt több, mint tízezer megtekintésre tett szert, ami egyedi a zenekar történetében. A csupán két éves erdélyi formáció 2019-ben adta ki a legelső nagylemezét „Fellegvár” címmel de úgy néz ki, hogy ebben az évben is új dalokra számíthat a közönség. 4S Street – Állj meg videoklip […]
Ünnep van ma! Március 21. a bábozás, a bábszínház világnapja. A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére 2003 óta tartják meg. Már lassan öt éve annak, hogy a székelyudvarhelyi társulatnak is van mit ünnepelnie ezen a napon. 2014-ben született meg Székelyudvarhelyen az első bábelőadás és fogalmazódott meg az igény arra, számtalan nyilatkozat formájában […]
A mizu tájékoztatást nyújt az erdélyben zajló kulturális és szórakoztató eseményekről.
Könnyű böngészés, hatékony kereső, egyszerű tálalás: így több időd marad élményeidre.
A lejárt eseményekre úgy emlékszel, ahogy te élted meg, de az elkövetkező eseményeket te tervezed meg.
Rólad és rólunk, neked és nekünk szól hangosan a Hangos Rádió.
Hírlevelünkön keresztül rendszeresen informálódhatsz aktuális eseményekről, újdonságokról. Sőt még ennél is többről: így elsőként értesülhetsz olyan eseményekről és programokról, amik Erdély szerte történnek.