Eseményleírás
Ludas Matyi – zenés mesejáték
Gyerekeknek – felnőtteknek
Írta: Balogh Sándor – Lukácsházi Győző
A Csíki Kamarazenekar és a BonBon Matiné közös produkciója.
A XIV. Székelyföld Napok keretében újra hallhatjuk Lúdas Matyi jól ismert történetét, aki az őt ért igazságtalanságért háromszor kért elégtételt.
A mese nem ma született, de tartalma most is aktuális. Röviden összefoglalva: a gonosz elnyeri méltó büntetését. A mű népmesének született, amelyből a 19. század első felében Fazekas Mihály írt elbeszélő költeményt, 1977-ben pedig nagyszerű rajzfilmet és mozifilmet készítettek belőle.
Legutóbbi változata az a zenés mesejáték, amelyet Balogh Sándor és Lukácsházi Győző készített. A szerzőpáros további közös munkái: Tuba Tóbiás, Három kismalac, Kacor király, Kistigris, 50 perc alatt a Föld körül.
A mai gyerekek számára is befogadható, aktualizált szöveg és szórakoztató zene 2016-ban kezdte el hódító útját. Az eredetileg öt hangszerre és mesélőre írott darab szimfonikus zenekari változatban igyekszik elvarázsolni a közönséget. A Csíki Kamarazenekar volt az első, amely ebben a változatában közönség elé vitte Lúdas Matyi történetét. A BonBon Matiné szokásának megfelelően a zenekart a budapesti Balogh Sándor vezényli majd, a mesélő-műsorvezető pedig a Csíki Kamarazenekar tagja, Adorján Csaba lesz.
A felnőtt jegy 20 lejbe, a gyerek- és nyugdíjas jegy 10 lejbe kerül, amelyeket elővételben vagy egy órával az előadás előtt a Művészetek Háza jegypénztárában lehet megvásárolni. A pénztár nyitvatartása: H., Sz., P.: 10.00-14.00, K., Cs.: 14.00-18.00
Az előadást Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa és a Csíki Kamarazenekar Egyesület támogatja.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés