Eseményleírás
Márton Gyula:
Csinibaba
A Csinibaba című, Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti, színpadi változata
zenés vígjáték
Igazi szórakozás, nevetés, együtt éneklés vár a közönségre. Az több mint hatvan évvel ezelőtt, 1962-ben játszódó történet, a lázas készülődés a tehetségkutató versenyre, abban a reményben, hogy a győztes eljuthat Helsinkibe, a felcsendülő örökzöld dallamok (köztük Fényes Szabolcs, Nagyvárad szülöttének szerzeményei is) — mindezek együtt közösségi élményt, családi programot ígérnek.
Déd-és nagyszülőkben felébredhet a nosztalgia ifjúkori éveik iránt, szülők kacaghatnak felmenőiken, átélhetnek valamit, amit csak filmekből ismernek már, fiatalok és gyerekek számára szórakoztató történelemlecke. Régen volt a hatvanas évek? Járjunk utána együtt!
zeneszerzők: Bágya András, Deák Tamás, Fényes Szabolcs, Hajdú Júlia, Majláth Júlia, Nádas Gábor, Ullmann Ottó
szövegírók: Bacsó Péter, Brand István, Fülöp Kálmán, G.Dénes György, Hajnal István, Hárs László, ifj.Kalmár Tibor, László Endre, Rákosi János S.Nagy István , Szász Péter
A címadó Csinibaba szerzői: Bágya András és G. Dénes György
Az előadás zenei anyagát az UMPA ügynökség és részben a Hofra ügynökség engedélyezte.
SZEREPLŐK:
SIMON BÁCSI, a tömbbizalmi: ifj. Kovács Levente
ARANKA NÉNI, frivol mozgalmár, a neje: Molnár Júlia
BOSTON CÉZÁRJA, exbokszbajnok: Szabó Eduárd
MARGIT BÜFÉ, sűrűmúltú negyvenes: Tóth Tünde
ATTILA, árva hősünk, énekel: Sebestyén Hunor
JENŐ, Simon bácsi renegát fia, gitározik: Tőtős Ádám
FÉLIX, egyéb származású, bőgőzik: Barabás Hunor
EDE, eltévedt ejtőernyős, dobol: Szotyori József
BAJKON ÚR, széplélek, leendő űrhajós: Balogh Attila
MANCI, aki jobb, mint Anita Ekberg: Tasnádi-Sáhy Noémi
ANGELA, a szűz dizőz, angyal: Kocsis Anna
KATINKA, Attila ideálja „odaát”: Barkóczi Réka
OLGA, lófarkas naiva: Fodor Réka
ETELKA, dundi balerina: Törteli Nadin
ERNESZTIN, dobrajongó: Trabalka Cecília
TERIKE, kalauznő: Firtos Edit
PINCÉRNŐ, aki nem sieti el: Kovács Enikő
CSAPOS, aki beleszól: Hunyadi István
DZSIGOLÓ, aki mindent tud a nőkről: Dimény Levente
GBÚBER BÁCSI, egykori vöröskatona: Kocsis Gyula
GIUSEPPE: Kiss Csaba
GIORGIO: Csatlós Lóránt
GIULIO: Scurtu Dávid
KUTYÁS NŐ: Kerekes Dalma
GÉZA BÁCSI: Hajdu Géza
Rendező | Regizor: Novák Eszter
Dramaturg: Kárpáti Péter
Koreográfus: Bóbis László
Díszlettervező: Fodor Viola
Jelmeztervező: Cristina Breteanu
Zenei vezető: Suba Sándor, Szamosközi Gergő
Koreográfusasszisztens: Csömör Marcell
Ügyelő: Vajda Bogi
Súgó: Tentea Katalin
Román nyelven feliratozott előadás.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés