Eseményleírás
A Polgári esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával, újra Nagyváradra látogat egy különleges előadással az Udvari Kamaraszínház. Az előadásra nemzeti ünnepünkön, október 23-án szerdán 18 órától kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Az előadást követően az egyetem belső udvarán megkoszorúzzák az 1956-os hősök emléktábláját.
A kétfelvonásos történelmi dráma nemzetünk sorsfordító éveiben, a trianoni diktátumot követő években játszódik. Magyarország 1920-as szétszabdalása akkor is és most is fájó téma annak, aki a magyar történelem iránt igazán érdeklődik, vagy éppen színházban, előadás formájában akar foglalkozni ezzel. Az előadás az egyik szálon bemutatja, hogy mi történik a magyar úrral és feleségével immár román földön: birtokukat elveszik, udvarházukat kirabolják, kertjüket kifosztják, és naponta zaklatják őket a belügyi szolgálat emberei, valamint ezen felbátorodva a saját cselédeik is. A tűrhetetlen állapotok között az elcsatolt területekről menekül a magyarság meghatározó rétege. A második felvonásban már Budapesten vagyunk, ahol az utolsó koronázott magyar király hazatérését készíti elő egy végsőkig elszánt csapat.
Zilahy Lajos „A fehér szarvas” című műve alapján írta és rendezte Andrási Attila. Szereplők: Jónás Gabriella, Stelly Zsófia, Szemerédi Bernadett, Dóczy Péter, Kákonyi Tibor, Kálló Béla, Krizsik Alfonz, Szabó-Sipos Barnabás, Széplaky Géza.
A Fehér szarvas című darab erdélyi bemutatója előtt ünnepi köszöntőt mond Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az előadásra a belépő 10 lej, diákoknak 5 lej. Jegyek elővételben kaphatók az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi székházában, a Kálvin János utca 1. szám alatt munkanapokon 10–16 óra között.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés