Eseményleírás
Nem Petőfiné?!
Színpadra alkalmazta és rendezte: Sóvágó Csaba
Játssza: Györgyi Kata
Forgalmazza: Borostyán Produkció
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem díszterme
Kezdés: 18:00
„[…] Júlia csak addig érdekel minket, míg a Petőfié volt.” fogalmazta meg Ady Endre.
Mai napig jellemző, hogy csak Petőfi özvegyeként éltetjük a köztudatban, aki túl korán „eldobta az özvegyi fátylat”.
Pedig ettől sokkalta több volt nem Petőfiné, nem Horvát Árpádné, hanem önálló identitást képviselve Szendrey Júlia.
Költő, író, Andersen meséinek első magyarra fordítója és négy gyermek édesanyja.
Sajnos még negyven év sem adatott neki, de ilyen rövid idő alatt is jelentős életművet hozott létre olyan költeményekkel, melyek sokáig nem láttak napvilágot. Mint azok a fájdalmak és tragédiák sem, melyek életének második felétől kezdve folyamatosan mérgezték őt. Az általa annyira szeretett virágokkal hozható párhuzamba az életének íve is. Bimbóba borulása után ezt a színes, egzotikus virágot az élet gyorsan elvirágoztatta, ami utána csak száradt és fonnyadt, az elmúlás után vágyakozva.
Az előadás hossza: 50 perc
Jegyek a helyszínen kaphatók, 20 lejes áron.
Az előadás 14 éven felüliek számára ajánlott.
Az esemény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre.
Az esemény házigazdája a Partiumi Magyar Művelődési Céh.
Még
-
00
Nap -
19
Óra -
08
Perc
Megtekintés