Eseményleírás
A Bikini 1982-ben jött létre Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros kezdeményezésére. Nagy Feróval, valamint nagy tudású zenészek sorával. Két albumot készített ez a felállás – olyan lemezeket, amelyek a mai napig komoly értéket képviselnek a magyar könnyűzenében.
A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint ötszázezer példányban kelt el. Az együttes sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal. A sikerek ellenére 1992-ben elbúcsúzott a zenekar a közönségtől. Ám néhány év múlva ráébredtek, hogy a rendszerváltozás nem hozta magával azt, amire vártak, amire vágytak, s ma talán még nagyobb szükség van arra, hogy elmondják, hogyan érzi magát a kisember a világban, mint az induláskor. A Bikini 1997-ben újjáalakult, hogy azóta a korábbiaknál is jobb albumokat készítsen, s ott legyen minden városban és faluban, határon innen és túl.
A méltán híres együttes idén az Aradi Magyar Napokon is fellép az aradi magyar közönség előtt, hogy egyszerre szórakoztasson és gondolkodtasson el, hogy felnyissa a szemeket – ugyanakkor reményt is adjon.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés