Hírek

okt 20
Gyerekként kérdezni rá a világra – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán, – a Tomcsa Sándor Színházban

Egy, a segítségnyújtásról és összetartozásról szóló „örökmese” kapcsán tartott október 22-én a Tomcsa Sándor Színház vezetősége sajtótájékoztatót – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán c. zenés mesejátéka kerül szombaton, 17 órától bemutatásra Székelyudvarhelyen.  Nagy Pál igazgató a bevezetőjében a sajtó képviselőinek elmondta, hogy valójában egy korábbi időszakra, 2020. nyarára tervezett előadásról van szó, amit a közbejött […]

okt 20
Anyaöl az Aradi Kamaraszínházban – az anyaság pokoljárása a színpadon

Erdélyi turné egyik állomásaként érkezik Aradra a nagy sikerű Anyaöl című monodráma, Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Színház erdélyi kötődésű, Jászai- és Mensáros-díjas színművészének előadásában. Az aradi nézők november 4-én, pénteken, 19 órakor láthatják a Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi regényéből színpadra állított produkciót a Bábszínház termében. Újhelyi Kinga a szilágysági Sarmaságon született, a nagyváradi […]

okt 20
Bemutató készül az Ariel Színházban

Október 30. vasárnap délelőtt 11 órától az Ariel Színház szeretettel várja kedves nézőit A csizmás kandúr című gyerekelőadásának bemutatójára. Az óvodás — kisiskolás korosztálynak szánt bábjátékot Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgató-rendezője állítja színpadra, akinek az alkotói munkáját a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz és a Varázstükör című gyerekelőadásokból már ismerheti az Ariel Színház közönsége. […]

okt 17
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat 2022. novemberi tervezett műsorrendje

November  2., szerda 11:00 óra CSODAHÁZIKÓ – KUTYA-TÁR | gyerekműsor | projektvezető: Benő Kinga | Kisterem Az előadás időtartama 50 perc (szünet nélkül)   November 7., hétfő 19:00 óra  Friedrich Schiller: ÁRMÁNY VS. SZERELEM | színmű | rendező: Fehér Balázs Benő | Nagytermi előcsarnok ⑯     28. MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETKÖZI KÖNYVVÁSÁR November 10., csütörtök 18:30 […]

okt 17
Az Aradi Kamaraszínház Jerevánban: a III. Richárd a Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon

A Jereváni Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vesz részt az Aradi Kamaraszínház, amely William Shakespeare III. Richárd című darabját mutatja be. A világhírű örmény rendező, Karo Balyan által színpadra állított előadás az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciójában készült. Az előadás bemutatója Szegeden volt idén nyáron. „Országomat egy lóért!” – hangzik el Shakespeare egyik leghíresebb mondata […]

okt 13
Bemutató az Aradi Kamaraszínházban – Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Október 23-án, vasárnap 19 órakor a lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját láthatja a közönség a Bábszínház termében. A megrázó témájú előadás az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció közös munkájának eredménye. Tadeusz Słobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, tanár, rendező, dramaturg, színházkritikus. Műveit a világ legjelentősebb színpadain játsszák, és eddig […]

okt 04
Duplázik a Csárdáskirálynő Aradon

A nagy érdeklődésre való tekintettel az Aradi Kamaraszínház meghívására október 10-én, hétfőn, kétszer kerül színpadra Kálmán Imre Csárdáskirálynője az aradi nagyszínházban. A duplázás miatt az esti előadás 19 óra helyett 20 órakor kezdődik. A teltházas, esti előadás előtt a töretlen sikerű nagyoperettet 17 órakor is bemutatja a budapesti Magyar Zenés Színház.  A világ talán legismertebb […]

okt 04
CSODAHÁZIKÓ – Üveghegyen túl – A Magyar Népmese Napja

A Magyar Népmese Napját a nagy mesemondó Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük. E jeles napon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a korábbi évekhez hasonlóan különleges műsorral készült.  Ez alkalommal a Társulat színészei a színház falain kívül, az iskolák termeibe látogatva szólították meg a kisiskolás gyerekeket. A Csodaházikó-sorozathoz kapcsolódva az Üveghegyen túl elnevezésű […]

szept 29
Csárdáskirálynő az Aradi Kamaraszínházban

Október 10-én, hétfőn 19 órakor a töretlen sikerű nagyoperett, Kálmán Imre Csárdáskirálynője elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán. A világ talán legismertebb operettjét a budapesti Magyar Zenés Színház előadásában láthatja az Aradi Kamaraszínház közönsége. A világ talán legismertebb operettje Kálmán Imre Csárdáskirálynője, amelyet 1915. novemberében mutattak be először – Bécsben. Miközben Európában az első világháború […]

szept 28
Útnak undul az első magyar (nép)mese fesztivál : A mese örök!

Mesekocsma, diafilmvetítés, Vida Ágnes, Zámborszky Eszter és sok más programmal indul útnak az első magyar (nép)mese fesztivál : A mese örök! A nagyváradi Könyvmentők Egyesülete szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt szeptember 30. és október 2. között !  Csukás István következő gondolatai inspirálták a mesefesztivál névadását:„A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a […]