Ha nyár, akkor Déryné-turné! Már többéves hagyomány, hogy nyáron magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program keretében. Július 6-12 között A kolozsvári bíró című mesejátékot és a Móricz-egyfelvonásosokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiát láthatja a közönség öt magyarországi településen. Az Aradi Kamaraszínház két előadása ismét eljut a magyarországi nézőkhöz a Déryné Programnak […]
A színháztörténet leghosszabb ideje, több mint hét évtizede megszakítás nélkül futó krimijével folytatja a nagyszínházi bérletes évadot az Aradi Kamaraszínház. Június 30-án, kedden 19 órakor a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában Agatha Christie Az egérfogó című művét láthatják a nézők a nagyszínházban. Egy külvilágtól elzárt panzió, egy naiv feleség, egy gyanakvó férj, egy excentrikus fiatalember, […]
Újabb díjjal tért haza Debrecenből az Aradi Kamaraszínház és Harsányi Attila színművész. A társulat oszlopos tagja a Kean című monodrámát játszotta az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A MASZK és a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) színészzsűrije Harsányi Attila színművészt a legjobb férfi színész díjjal jutalmazta a Kean (az Aradi Kamaraszínház előadása) és a Gettó (a Miskolci […]
Martin Čičvák Urna egy üres színpadon című darabjával szerepel az Aradi Kamaraszínház a XVI. Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A kortárs szlovák drámát június 21-én, vasárnap 20 órakor láthatják a nézők a Régi Színházban. Június 19-28 között Arad immár tizenhatodik alkalommal ad otthont az Underground Nemzetközi Színház Fesztiválnak. A tíz napon át tartó kulturális programsorozat összesen […]
Az Aradi Kamaraszínház egyik legizgalmasabb előadása, a Kean is szerepel a 2026-os Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A színházi szakma legjelentősebb éves szemléjére idén 72 társulat 108 előadással jelentkezett, amelyekből tizennégyet válogattak be a versenyprogramba. A 2026-os Országos Színházi Találkozónak Debrecen és az idén 160 éves Csokonai Nemzeti Színház ad otthont június 15-21. között. Egy héten […]
Az Ariel Színház június 18-án, csütörtökön 18:00 órától szeretettel várja közönségét A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR című, 4 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára. Az Ariel Színház új produkciója Bagossy László: A sötétben látó tündér című mesejátékából készült, Béres László rendezésében. A díszletet és a jelmezt Szélyes Andrea és Frigy Nóra tervezte. Előadja: Szélyes Andrea. Helyszín: Ariel […]
Komédia, koncert, krimi. Júniusban sem fognak unatkozni a színház szerelmesei Aradon. Két nagyszínpadi előadással és egy különleges koncerttel folytatódik az Aradi Kamaraszínház évada a nyár első hónapjában. Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté – Déryné Társulat – június 2, 19 óra, nagyszínház Mediterrán temperamentum, csípős női nyelv, szívből jövő káosz és felszabadító nevetés – a Déryné Társulat […]
2026. május 30-án és 31-én, 09:00 – 19:00 óra között az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban (Nyomda / Poligrafiei u. 4) az Ariel Színház és a Pro-Kaart Kulturális Egyesület szervezésében Május 30., szombat 09:00 – 19:00 MESEKÖNYVVÁSÁR, fotósarok, Level Up Társasjátékműhely, arcfestés, ügyességi játékok, kézműves foglalkozás; 10:00 Lúdas Matyi – az Ariel Színház magyar nyelvű gyerekelőadása, […]
Nagyoperettek, komédia, krimi, nyári musical est, életműkoncert, stand-up show, monodráma – az Aradi Kamaraszínház sokszínű kínálattal várja a közönségét az idei évadban is. Összesen tizennyolc – tíz nagyszínpadi és nyolc kamaratermi – produkció szerepel a műsortervben. A bérletes évad a Kamaraszínházban (Bábszínház) május 18-án a Mély levegő című előadással, a nagyszínházban pedig május 20-án Kálmán […]
Az évad utolsó bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közreműködésben mutatják be Székely Csaba monodrámáját. A Szeretik a banánt, elvtársak? Nagy Norbert rendezésében az évadban a kortárs erdélyi szerző második bemutatója. A Bánya-trilógia előtt született az a darab, mely 2009-ben a BBC rádió-játék pályázatának legjobb európai dráma díját nyerte el s […]