Címke: Arad

máj 01
Ajándék bónusz előadások az Aradi Kamaraszínház műsorán

Két egymást követő napon, május 11-én és 12-én ajándék előadásokkal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház. Május 11-én, hétfőn a Bábszínház termében a Caligula helytartója című drámát, május 12-én, kedden pedig a nagyszínházban a Háromszék Táncszínház Tükör című néptáncelőadását láthatják a nézők. Mindkét előadásra a belépés ingyenes. Május 11-én, hétfőn 19 órakor a Bábszínház termében a […]

ápr 20
Márai örök érvényű gondolatai Bogdán Zsolt előadásában az Aradi Kamaraszínház műsorán

Április 28-án, kedden, 19 órakor Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze és Binder Károly zongoraművész vendégjátékát tekinthetik meg a nézők az Aradi Kamaraszínházban (a Bábszínház épületében). A Gyulai Várszínház Az emberi utazás című produkciójában Bogdán Zsolt és Binder Károly Márai Sándor Füves könyvét tárja a közönség elé, olyan gondolatokat, amelyek mindannyiunk számára maradandó, […]

ápr 19
Éder Enikő színművész Poór Lili díjas lett

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Poór Lili-díjjal tüntette ki Éder Enikőt, az Aradi Kamaraszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművészét. Temesvári és aradi színházi munkásságáért és a szórványban végzett kulturális misszió felvállalásáért Éder Enikő színművésznek ítélte oda a Poór Lili-díjat idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Az EMKE-díjak átadását április 18-án tartották […]

ápr 14
Halál Velencében – Kulka János főszereplésével az Aradi Kamaraszínház műsorán

Április 21-én, kedden, 19 órakor az aradi nagyszínházban a Halál Velencében című előadást láthatják az érdeklődők Kulka János előadásában. Mivel idén a városi költségvetés még nem került elfogadásra, az Aradi Kamaraszínháznak nem állt módjában meghirdetni 2026-os bérleteit. Az április 21-i előadásra a tavalyi nagyszínházi bérletek érvényesek. A színművész 2006-ban hangoskönyvben mondta fel Thomas Mann regényét, […]

márc 17
Ez már feltámadás – Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész előadóestje az Aradi Kamaraszínházban

Április 1-én, szerdán 18 órakor különleges elcsendesedésre invitálja a nézőket az Aradi Kamaraszínház. Ez már feltámadás című előadóestjével Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész lép színpadra a bábszínház termében. A kolozsvári születésű Szilágyi Enikő, Jászai-díjas, érdemes művész, a nyolcvanas években nagy sikerrel lépett fel az erdélyi magyar színházakban, 17 mozifilmben és tévéjátékban láthatták őt a […]

márc 17
Urna egy üres színpadon – kortárs szlovák dráma premierje az Aradi Kamaraszínházban

Március 27-én, pénteken újabb premierrel várja közönségét az Aradi Kamaraszínház. Martin Čičvák Urna egy üres színpadon című drámáját Györfi Csaba rendező viszi színpadra. Az előadást 19 órától láthatják a nézők az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete). Martin Čičvák drámája egy különös hibrid: egyszerre abszurd, filozofikus és metaszínházi. A történet szinte nem létezik – a tartalom maga […]

jan 28
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon

A Rákóczi Szövetség és a Déryné Program jóvoltából február 9-én, hétfőn 19 órakor az aradi nagyszínházban a Kárpátok visszhangja című folklórműsorral lép színpadra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Lendületes és sokszínű folklórműsorra invitálja az aradi közönséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese. A Kárpátok visszhangja című előadásban a táncművészek, a zenészek és a […]

jan 21
Harsányi Attila színművész a Kölcsey-díjasok között

Az aradi Kölcsey Egyesület Harsányi Attila színművésznek, az Aradi Kamaraszínház tagjának adományozza az egyik 2025-ös Kölcsey-díjat. A kitüntetést január 26-án, hétfőn 18 órakor adják át az Aradi Kamaraszínházban (aradi Bábszínház) a Kölcsey Egyesület, az RMDSZ Arad megyei szervezete és az Aradi Kamaraszínház közös Magyar Kultúra Napi rendezvényén. A díjátadó után a közönség a Békéscsabai Jókai […]

dec 06
Toys for Joy Retro Party #4 – Az A13 Egyesület ismét összefog egy jó ügyért!

Van az a karácsonyi hangulat, amit nem lehet mesterséges fényekkel vagy vásári zenével előidézni. Az, amikor te gyújtasz fényt valaki más lelkében. És pontosan erről szól idén is a Toys for Joy Retro Party, amely már a negyedik alkalommal hozza össze az aradi közösséget egy jótékonysági, mégis felszabadult és szívmelengető bulira. Időpont: 2025. december 12., […]

nov 22
TEjben, jajban, világvégÉN – Kézdi Imola harmadik verseskötete az Aradi Kamaraszínházban

Kézdi Imola TEjben, jajban, világvégÉN című verseskötetének bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház december 2-án, kedden 18 órától a Bábszínház termében. A nézők laza, kötetlen beszélgetésre számíthatnak, amelynek során a szerző felolvas legújabb és korábbi verseiből is. Kézdi Imola 2020 óta ír verseket. Költeményei megjelennek a Helikon, a Korunk, a Látó, a Székelyföld és […]