7 nap – Bemutató a Figuránál

Tantermi előadás az évad első bemutatója a Figuránál: Eve Ainsworth, kortárs ifjúsági szerző darabját Orbók Áron rendezésében mutatja be október 17-én a társulat.

A 7 nap – címéből adódóan – egy hét történéseit követi végig, főként két gimnazista lány szemszögéből. A darab az iskolai zaklatás problematikáját boncolgatja, ami napjainkban súlyosabb téma, mint bármikor korábban, hiszen a bullying ma nem marad az iskolák falain belül, az online térben folyamatos zajlik – emelte ki a rendező. Mindkét lány – zaklató és zaklatott – helyzetét és hátterét megismerjük az előadás során, így nem feketén-fehéren bántót és áldozatot látunk, hanem közelebb kerülünk mindkét nézőponthoz, jobban megértjük őket és tetteiket. Számos más téma is felbukkan a darabban, mint például a családon belüli erőszak, az egészséges vagy éppen sérült önkép és önbizalom, vagy a kamaszkori szerelem.

Orbók Áron hangsúlyozta, a próbafolyamat alatt az volt a céljuk, hogy az előadás színházi előadásként is megállja a helyét és a feldolgozás által segítséget is nyújtson, akár tükröt mutasson. Ezért is különösen fontos a két közreműködő pszichológus, Molnár Hunor és Kassay Sára munkája, akik szakemberekként kísérik az előadást és kezdeményeznek feldolgozó beszélgetést a nézőkkel. A rendezőt dramaturgként Székely Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatója segítette, az előadásban a Figura Stúdió Színház három színésze, Pascu Tamara, Szilágyi Míra és Moșu Norbert-László játszik.

Bár tantermi előadás lévén az elsődleges célközönség ezúttal a 14-18 éves korosztály, az előadást a felnőtteknek is ajánlják. A bemutatóra szerdától lehet majd korlátozott számban jegyeket vásárolni, hiszen a helyszín ezúttal a Salamon Ernő Gimnázium egyik tanterme lesz.

A 7 nap az indén indult Első pad bérletnek is része, amely a színház nagy örömére pozitív fogadtatásban részesült: közel 800 diák váltott bérletet a város három iskolájából. A tanév folyamán az általuk választott három tantermi és egy stúdiótermi előadást nézik majd meg a bérletesek.

A szombati bemutatót követően októberben még egy premierre sor kerül a Figuránál: 29-én Barti Lehel-András egyéni előadása, az Egy bohóc naplója debütál majd Dávid A. Péter rendezésében. Ezt megelőzően ismét Bukarestbe utazik a társulat, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal együtt, hogy ott a FNT (Festivalului Național de Teatru) keretén belül két alkalommal is előadja a Rinocéroszokat (r.: Bocsárdi László) október 20-21-én.

A novembert pedig a FiguraFeszt harmadik kiadása nyitja majd, amelynek részletes programja hamarosan elérhető lesz. Egyelőre, ami biztos, hogy november 3-8. között a Figura Stúdió Színház kilenc előadása is látható lesz a hatnapos Miniévad alatt, de a programot koncertek és kiállítások is színesítik majd. Erről bővebben hamarosan!

a Figura Stúdió Színház közleménye