A NÉP ELLENSÉGE a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon

2020. szeptember 20-27. között zajlik a Nagyváradi Szigligeti Színház HolnapUtán Fesztiválja, amely immár nyolcadik kiadását ünnepli. Az idei, rendhagyó kiadásban megszervezett esemény programjában a Szigligeti Társulat hat előadása – köztük két új bemutató -, valamint két vendégprodukció kapott helyet.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata első alkalommal vesz részt a fesztiválon. Keresztes Attila rendezése, A nép ellensége című előadás vendégjátéka 2020. Szeptember 24-én este lesz látható.

Az előadás kiindulópontja egy rendőrségi hír, ebből írta meg Ibsen a polipként mindent megfojtó korrupció drámáját. Egy norvég kisváros legfőbb bevételi forrása és egyben sokak megélhetésének záloga a helyi gyógyvíz. A polgármester testvére, Dr. Stockmann azonban felfedezi, hogy a gyógyulni vágyókat súlyos fertőzésveszély fenyegeti, a gyógyforrások vize mérgezett. Az ember vagy a pénz? Egy közösség megfosztása a fellendülés lehetőségétől vagy a fellendülésért cserébe szabad utat adni mások mérgezésének? A hatalom torzulásával szembeszegülő doktor készen áll a társadalmi tettre. Családjával az oldalán elindul a mindent megváltó csoda valóra váltására. Ibsen társadalmi drámájában egyéni érdek és társadalmi felelősség feszül egymásnak, szembeállítva az egyént a megélhetését féltő közösséggel és annak hangadóival.

Az előadásra 2020. szeptember 24-én este 19 órától, a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor. Az előadás román nyelvű felirattal is követhető.

A fesztivál előadásaira jegyek a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.  További információk a fesztiválról és az előadásokról a http://holnaputan.szigligeti.ro/ oldalon olvashatók.

Loading