A teljesség felé – Rendkívüli Weöres-dalsorozat Aradon

Weöres Sándor-kedvelőinek, valamint a széles spektrumról táplálkozó, sokszínű zene kedvelőinek kínál rendkívüli programot az Aradi Kamaraszínház. Gryllus Dániel dalsorozatát, melyhez Weöres Sándor költői prózájának mondatait vette alapul, május 12-én, pénteken 19 órakor hallgathatja meg az aradi közönség a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Fellép Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Andrejszki Judit, Bognár Szilvia, Both Miklós, Ferenczi György, Szirtes Edina Mókus és a marosvásárhelyi Koszorús Krisztina Koszika.

Weöres Sándor Hamvas Bélának ajánlott költői prózájának – az 1945-ben publikált A teljesség felé című műnek – a sorai közül több él velünk szinte közmondásszerűen, akár életvezetési tanácsként. A gyakran epigramma sűrítésű filozófiai gondolatok köré Gryllus Dániel komponált zenéket, dalokat csaknem negyven évvel ezelőtt. A többféle tradíció zenei világából merítő dallamok a huszonegyedik században kaptak új formát Gryllus Samu hangszerelésében, széles műfaji spektrumról érkező előadók tolmácsolásában.

A Kaláka-alapító Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején készítette el a prózai mű egyes részeinek zenei adaptációját, ami 1988-ban nagylemezen is megjelent. A zeneszerző fia, Gryllus Samu ebből az alapból kiindulva készített új hangszerelést a kétezres évek vége felé. A produkció a szövegekben foglalt teljesség zenei megfogalmazásához a magyar zenei élet sokféle szegmensének (világzene, énekelt vers, népzene, kortárs komolyzene) képviselőit hívja össze, hogy közös megformálásban adják elő a művet, melyben a hosszabb zenei szakaszok közé a kötet rövidebb prózai részletei illeszkednek a nyolc énekes tolmácsolásában. 

A 70 perces előadás a résztvevő művészek sokszínűségéből fakadóan képes bemutatni zenei világunk különböző hatásait, miközben egységes műként közösségünk és önmagunk létezéséről ad pontos leírást. „Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás. Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod. Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni.” (Weöres Sándor)

A Weöres-mű részleteit Gryllus Samu vezényletével és Gryllus Dániel közreműködésével nyolc énekes és tíz hangszeres művész szólaltatja meg. 

A teljesség felé című produkció az Aradi Kamaraszínház bérleten kívüli előadása, amelyre jegyek 30 (teljes ár), 15 (nyugdíjas, egyetemista) és 8 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

A teljesség felé – Gryllus Dániel dalsorozata Weöres Sándor költői prózájának mondataiból –

Előadják: Gryllus Dániel – ének, citera, furulya, pánsíp, klarinét

Énekesek: Andrejszki Judit, Bognár Szilvia, Both Miklós, Ferenczi György, Koszorús Krisztina Koszika, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szirtes Edina Mókus

Hangszeresek: Pálhegyi Máté – fuvola, Borbély Mihály – klarinét, szaxofon, Bizják Gábor – kürt, Balogh Kálmán – cimbalom, Bolya Mátyás – citera, brácsa, Frankie Látó – hegedű, Balázs Gergely – hegedű, mrdanga, Jávorka Ádám – brácsa, Kovács Zoltán – nagybőgő, Holló Miklós – ütőhangszerek

Hangszerelő és zenei vezető: Gryllus Samu

az Aradi Kamaraszínház közleménye

Loading