Anyaöl az Aradi Kamaraszínházban – az anyaság pokoljárása a színpadon

Erdélyi turné egyik állomásaként érkezik Aradra a nagy sikerű Anyaöl című monodráma, Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Színház erdélyi kötődésű, Jászai- és Mensáros-díjas színművészének előadásában. Az aradi nézők november 4-én, pénteken, 19 órakor láthatják a Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi regényéből színpadra állított produkciót a Bábszínház termében.

Újhelyi Kinga a szilágysági Sarmaságon született, a nagyváradi tanítóképzőben érettségizett, színművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. Anyaöl c. előadását, az érmihályfalvai születésű Dancs Rózsa Pokoljárás c. önéletrajzi, dokumentumregényéből állította színpadra, Szabó K. István rendezésében.

Az előadás a Ceaușescu-diktatúra talán legembertelenebb arcát, az abortusz-törvény áldozatainak pokoljárását ábrázolja, Dancs Rózsa, volt sepsiszentgyörgyi magyartanárnő és családanya drámai történetén keresztül, aki mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban, csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc- és tízéves gyermekével, és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Mindenáron gyermekre vágyott, de nyolc terhességéből csak két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel.

Újhelyi Kinga számára ez a monodráma igazi „szív-ügy”, úgy érzi, valamennyi előadás egy-egy rekviem minden meg nem született, vagy megszületett, de halálra vagy árvaházara ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára, hiszen mindenkinek, a ma emberének is ismernie kell a kommunista diktatúra minden aljasságát, sötétségét, kegyetlenségét, hogy mindez ne történhessen meg újra.

A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Magyar Házak Hálózatának szervezésében, 2022. október 29. és november 6. között Szatmárnémetiben, Sarmaságon, Érmihályfalván, Nagyváradon, Aradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron láthatja a közönség az előadást. 

Az előadás megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

Jegyek 25 (teljes ár), 15 (nyugdíjas, egyetemista) és 7 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

 

Petőfi Irodalmi Múzeum – Debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Anyaöl 
– monodráma Dancs Rózsa Pokoljárás c. regénye alapján –

Előadja: Újhelyi Kinga, Jászai Mari-díjas színművész

Dramaturg: Lőrincz Zsuzsa

Rendezte: Szabó K. István

az Aradi Kamaraszínház közleménye

 122 megtekintés