Az idén alapításának 40. évfordulóját ünneplő Figura Stúdió Színház azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ebben az évadban olyan címeket, előadásokat gondol újra, amelyeket a színház működésének kezdeti időszakában már színpadra állított a társulat. Sławomir Mrożek, lengyel drámaíró ikonikus darabja, a Ház a határon folytatja az ünnepi évad bemutatóinak sorozatát. A Ház a […]
Közel egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és Pro Theatrum Alapítvány szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenötödik alkalommal teremtett lehetőséget a román és magyar kortárs dráma és a nézők közti találkozásra. A teltház előtt játszott meghívott előadások mellett ugyanakkor alkotói eszmecserék, színházi periodika- és könyvbemutató, koncert, bulik is színesítették a […]
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója, az ÁRVÁCSKA, résztvesz Magyarország egyetlen online színházi szemléjén, az eSzínház Fesztiválon. A szeptember 20-29. között nézhető online előadásokat szakmai zsűri értékeli, de a közönség is szavazhat az online jegy vagy bérlet megváltását követően. Az online ÁRVÁCSKA Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/818232903755224 Árvácska az eSzínház honlapján: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/arvacska-202409201900 Az […]
A nyári szünet után újra megnyitja kapuit az Ariel Színház! Szeptember 29-én, vasárnap 11 órától szeretettel várja kis és nagy nézőit a Színek című nagysikerű babaelőadásra, amellyel ezúttal a magyar népmese napját is köszönti az Ariel. Az előadásra helyfoglalás szükséges a 0770 996416 mobilszámon, naponta 9-13 óra között. Az Ariel Színház folyamatosan frissülő havi programja: http://bit.ly/NAPTÁR
Örömmel jelentjük be, hogy mostantól a mizu.ro hírlevele is elérhető, amellyel még közelebb hozzuk hozzád Erdély kulturális eseményeit! Célunk mindig is az volt, hogy egy átfogó képet adjunk az erdélyi programkínálatról, legyen szó koncertekről, színházi előadásokról, fesztiválokról vagy bármilyen közösségi rendezvényről. Mostantól pedig hírlevél formájában is értesítünk a legfrissebb eseményekről! Miért érdemes feliratkoznod? Exkluzív ajánlók: […]
Az Aradi Magyar Napok keretében színházba hívja nézőit az Aradi Kamaraszínház. Szeptember 26-án, csütörtökön 19 órakor a Bábszínház termében az Esztergomi Várszínház zenés, verses bemutatóját láthatják az aradiak Horányi László, Jászai Mari-díjas és Bánffy Miklós-díjas színművész előadásában. A magyar puszták zseniális poétájának, Sinka Istvánnak szellemiségét, expresszív világát idézi meg a Végy karjaidra idő című zenés […]