jún 20
Új dallal indítja a nyári turnét a szászrégeni DreamFlow

Megjelent a DreamFlow legújabb dala, a Véget ért az álom. A színes, látványos videoklip mellett, a dal synthwave-rock fúziós dallamvilága is felkeltheti a közönség érdeklődését. A június 20-án közzétett dal már a legnépszerűbb zenei platformokon is elérhető, valamint a zenehallgatás élménye egy látványos videoklippel is kiegészül, ha az érdeklődők a zenekar YouTube csatornájára látogatnak. A […]

jún 19
Több országból érkeznek vendégek és fellépők a 15. Hungarikum Napokra Nagyszebenbe

 Az Erdélyi Dudás Rend pénteken és szombaton koncertekkel és középkori játékokkal szórakoztatják a közönséget. A zenekar középkori és hagyományos világzenét játszik, műsorukban dinamikusan ötvöződnek az Európa különböző szegletéből és történelmi időszakából származó dalok a mai kor világzenei hangzásával. Repertoárjukban régi és közismert hagyományos dalok is felcsendülnek. A középkori dudáik és korabeli hangszereik varázslatos hangulatot teremtenek […]

jún 17
Remek hetet zárt az Aradi Kamaraszínház

Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház színész-rendezője az Atelier 30 évfordulós díjat vehette át, Kézdi Imola színésznő a Legjobb női alakítás kategóriában kapott jelölést a Shirley Valentine című előadással az idén harmincadik alkalommal megszervezett nagybányai Atelier színházi fesztiválon. Az aradi Underground nemzetközi színházi seregszemlén a 497 című előadás, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes […]

jún 06
Még két előadás júniusban az Aradi Kamaraszínház műsorán

A nyári szünet előtt még két bérleten kívüli előadásra várja a nézőket az Aradi Kamaraszínház. Június 15-én újra műsorra kerül Kézdi Imola egyéni estje, a nemrég bemutatott Shirley Valentine című produkció, június 18-án pedig a Gyulai Várszínház GarázsMacbeth című fergeteges vígjátékát tekinthetik meg a nézők. Június 15-én, szombaton 19 órakor a Bábszínház termében újra látható […]

jún 03
Komédiával folytatódik az Aradi Kamaraszínház műsora

Június 5-én, szerdán 19 órakor a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház előadásában a Francia rúdugrás című komédia érkezik Aradra. A nézők a nagyszínházban tekinthetik meg az előadást. A Francia rúdugrásban három nő és három férfi van egymás mellett, alatt, felett, előtt, mögött, minden elképzelhető formációban. Összegabalyodva egymással, magukat és a boldogságot keresve. A boldogság […]

máj 30
Tizenöt zsoltár – hangverseny Aradon, Sebestyén Márta, Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel előadásában

Az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban Sebestyén Márta népdalénekes és a Kaláka-alapító tagok, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos Tizenöt zsoltár című hangversenyét élvezheti a közönség június 2-án, vasárnap 19 órakor. Az aradi Vörös templomként emlegetett Evangélikus-lutheránus templom lesz a házigazdája a Tizenöt zsoltár címet viselő koncertnek. Fellépnek Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, a Kaláka együttes két alapító […]