Eseményleírás
Két és fél éven belül, a Szatmári Friss Újság nyomtatott lapként, valamint a Székelyhon és a Krónika napilapként való megszűnése után, 2025 januárjától hetilappá alakult az aradi kiadású Nyugati Jelen és a Bihari Napló. A nagyváradi nyomtatott napi sajtó története 155 év után ér véget, az 1870-ben indított Nagyvárad indulásától számolva. Ezzel a teljes Bánság és Partium magyar nyelvű nyomtatott napilap nélkül maradt.
A hivatalos indoklások szerint a napilapként való kiadás mára anyagilag fenntarthatatlanná vált. A nyomtatott sajtó iránti előfizetői igény visszaesése minden bizonnyal tendencia és kortünet, de vajon mely más szempontok játszhatnak még szerepet a nyomtatott sajtó térvesztésében? Miként módosított a mindennapi olvasási szokásainkon a digitális média előretörése, és milyen esélyei vannak még a régi formátumoknak ebben a jelenleg egyoldalúnak látszó versenyben? Tetten érhető itt a szétszakadó generációk szerepe? Az anyanyelvű, kisebbségi sajtótermékek, napilapok megszűnésével milyen következményekkel számolhatunk közösségünkre nézve?
A beszélgetés résztvevőivel a sajtó mai helyzetéről igyekszünk látleletet adni, és a közeljövő lehetőségeit feltérképezni.
Meghívott vendégeink:
Kálnoky Boris újságíró, az MCC Média Iskola vezetője és oktatója. Németországban született, gyermekkorát négy különböző országban töltötte. 1986-ban csatlakozott a Die Welt szerkesztőségéhez, 1989-ben kezdett Közép-Kelet-Európáról cikkezni. Később törökországi és közel-keleti tudósítóként folytatta karrierjét, majd 2013-ban Magyarországra költözött.
Szűcs László nagyváradi költő, újságíró. Az Újvárad folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke.
Stanik István újságíró, szerkesztő. 1990-től szerkesztőként, kiadóként, sajtóvállalkozóként számos nagyváradi, később országos újság létrehozásában játszott szerepet. Korábban a Bihari Napló és az Erdélyi Napló főszerkesztője, valamint a Krónika országos napilap alapító felelős szerkesztője volt. 2007-től tagja a Román Televízió Igazgatótanácsának.
Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
https://feliratkozas.mcc.ro/nagyvarad-nyomtatott-sajto
A Facebook-eseményen való visszajelzés nem minősül regisztrációnak, kérjük, a regisztrációs lapot is töltse ki.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés