Május 17., 19 óra
Selmeczi György-Béres Attila
Szigligeti
történelmi fikció két részben

A különleges színpadi produkció több célt tűz maga elé: emléket állítani Szigligetinek, felhívni a figyelmet egy nagyszabású magyar életműre, amely mélyen alulreprezentált korunk színházi világában; hatásos tablót vinni a közönség elé a 19. század magyar szellemtörténetének eseményeiről, szereplőiről, esztétikai és etikai eszmerendszeréről; végül korunk színházi formanyelvén nívós és egyben látványos, élvezetes produkciót létrehozni.
Az előadás törzsanyagát a Szigligeti-szövegek, színműveinek részletei adják. A darab keretjátékának és dramaturgiájának kialakítója, valamint a köztes jelenetek írója Béres Attila. Szigligeti 2014-ben a színdarabjaival előszobázik különböző színidirektoroknál. Lelkesen bemutatja saját műveit, s általuk minden esetben „visszatalál” saját életregényébe, abba a korba, amelyet Vörösmarty, Bajza, Petőfi, Déryné, Erkel és Liszt, Munkácsy és Benczúr neve fémjelez, s mely a magyar művészet kiteljesedésének kora, a romantika, a nemzeti éthosz és a népművészet egymásra találásának hősi korszaka.

Színpadi fantázia Szigligetiről
Selmeczi György gondolatai az előadás kapcsán

Szögezzük le, hogy Szigligetit a magyar szellemtörténet kiemelkedő alakjának tartom. Egy óriási életmű maradt ránk tőle, amelynek minőségét helyenként talán lehet vitatni, mégis nevetséges és egyben szomorú a szerénytelen utókor dölyfös és fontoskodó viszonyulása Szigligeti életművéhez. A magam részéről 118 színművéből legalább huszönötöt ma is sikerrel játszhatónak sőt, európai színvonalúnak tartok.
Szigligeti, mint jellegzetes magyar kultúrtörténeti jelenség is érdekel. Fáradhatatlan tenniakarása, lelkesültsége, ügyszeretete, Don Quixote-i szelleme nemzetkarakterológiai szempontból is érdekes. Ezért is érzem őt „színpadi figurának”, igen alkalmasnak arra, hogy életének és művének fölmutatásával korunk számos kérdésével, szellemi örökségünk mai hatásaival szembesüljünk.
A Szigligetiről szóló játék (történelmi fikció, színpadi fantázia) műfajában lehet érdekfeszítő. A műforma jellemzőit néhány éve a Liszt Ferencről szóló színpadi fantáziámban alakítottam ki. Ott az életrajz kínálta a teátrális motivikát, itt viszont az életmű sorsa kerül a középpontba, az a történet, melynek során a Szigligetit követő korok kvázi megtagadták Szigligeti művészetének beemelését a kánonba. Ezért aztán a színpadi játék egy időutazás mentén zajlik, mégpedig nem visszafelé, hanem előre az időben, azoknak a jellegzetes magyar színháztörténeti koroknak a fölidézésével, melyek mind tehettek volna a Szigligeti-hagyatékért, de nem tettek.
Fontos és elengedhetetlen eleme a színpadi fantázia megvalósításának a JÁTÉK, így nagybetűvel, a szó legteljesebb értelmében. A műforma csak akkor jöhet létre, ha azt közös gondolkodás mentén, közösen kialakított játékszabályok alapján, nagyon kreatív munkával, a színészmesterség legváltozatosabb eszközeit bevetve hozzuk létre, anélkül, hogy a didakszis, vagy a filológiai okoskodás rátelepedne a játékra, melynek éppen az a kulcsa, hogy a történeti valóság hogyan egészül ki a benne rejlő abszurd vagy szürreális elemekkel.

Az előadás felvétele megtekinthető a színház YouTube csatornáján
https://www.youtube.com/channel/UCOOyzetmyd75NhQY9z685mA

Forrás:
https://www.facebook.com/NagyvaradiSzigligetiSzinhaz/