Eseményleírás
Alig járt le a márciusi koncertünk és táncházunk, de máris jelentkezünk az áprilisval! Várunk sok szeretettel a Kedves és a Lelkes zenekarok közös koncertjére!
𝐊𝐞𝐝𝐯𝐞𝐬 z𝐞𝐧𝐞𝐤𝐚𝐫:
A "Kedves" név számunkra nemcsak egy megszólítás – hanem küldetés is: hogy kedvessé, szerethetővé tegyük a népzenét minden korosztály számára, itthon és a világ bármely pontján. Célunk nem csupán a hagyományőrzés, hanem a zenei kultúránk örömeinek megosztása, hogy a népzene ne csupán múltidéző legyen, hanem élő, átélhető és mindenki számára kedves.
𝐀 𝐊𝐞𝐝𝐯𝐞𝐬 𝐙𝐞𝐧𝐞𝐤𝐚𝐫 𝐭𝐚𝐠𝐣𝐚𝐢:
Szabó Lóránd: hegedű, harmonika�
Román Hunor: hegedű�
Bálint Zsombor: cimbalom, brácsa�
Kedves Botond: brácsa�
Kelemen Molnár János: nagybőgő
𝐋𝐞𝐥𝐤𝐞𝐬 𝐳𝐞𝐧𝐞𝐤𝐚𝐫:
2016-ban a Vadrózsák Néptánccsoport néhány tagja számára egy táncház alkalmával
zenei utazás kezdődött el, ahol először adódott lehetőség a közös muzsikálásra.
Gyermeki lelkesedéssel választottuk a nevünket és indítottuk el zenei pályafutásunkat,
amit máig ugyanazzal a lendülettel és odaadással folytatunk.
Részvételünkkel nem csak a magyar népzene gazdag repertoárját kívánjuk bemutatni,
hanem azt az egyedi energiát és összetartást is, amit zenénk közvetít. Hiszünk abban,
hogy zenénk összekötheti a múltat a jelennel, és átadhatja a hallgatóknak azt a
lelkesedést, amellyel mi is játszunk minden egyes alkalommal.
Zenei repertoárunk az évek során kibővült: archaikus népzenénk mellett könnyűzenét,
egyházzenei és népzenei feldolgozásokat is előadunk koncertjeinken. Az elmúlt nyolc
évben számos meghívásnak tettünk eleget Erdélyben, Európa szerte és az óceánon túl is
A Folk Társ Egyesület által szervezett Keresztúri Táncház rendszeres résztvevői vagyunk,
és büszkén kísérjük a Vadrózsák Néptánccsoportot minden alkalommal.
𝐀 𝐋𝐞𝐥𝐤𝐞𝐬 𝐳𝐞𝐧𝐞𝐤𝐚𝐫 𝐭𝐚𝐠𝐣𝐚𝐢:
Tódor Eszter: hegedű
Salat Barni: hegedű
Kiss-Antal Csaba: brácsa
Deé Balázs: nagybőgő
𝐀 𝐤𝐨𝐧𝐜𝐞𝐫𝐭𝐫𝐞 𝐛𝐞𝐮𝐠𝐫𝐨́ 𝟏𝟓 𝐥𝐞𝐣!
A táncházat a megszokott módon oktatással kezdjük. Ezúttal 𝐑𝐨𝐳𝐬𝐧𝐲𝐚𝐢 𝐓𝐚𝐦𝐚́𝐬 𝐞́𝐬 𝐑𝐨𝐳𝐬𝐧𝐲𝐚𝐢 𝐓𝐢𝐦𝐞𝐚 vár füzesi táncokkal.
* Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és az alapítvány ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés