Eseményleírás
Szeptember 13-án a Juhász zenekar is színpadra lép, hogy magával ragadó koncerttel hozza közelebb a közönséghez a magyar népzene gazdag világát.
🎤A Juhász zenekar 2000. tavaszán alakult Szabadkán. Az együttmuzsikálás öröme és a magyar népzene szeretete hozta össze a tagokat. Az évek során Vajdaság, majd az egész magyar nyelvterület egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé vált.
🏆Számos díjat, elismerést szereztek Vajdaságban, Magyarországon és Európa más országaiban is. Évente több mint száz fellépésük van önálló műsoraikkal vagy néptánccsoportok zenei kíséreteként. Kilenc önálló lemezük jelent meg, melyek közül van autentikus népzenei összeállításokat tartalmazó, elsősorban gyermekeknek szóló, illetve kortárs táncszínházi darab zenéjét tartalmazó kidvány is.
🎭Több tematikus műsor és színházi előadás zenéjének a kidolgozásában, számos népzenei és helytörténeti kiadvány szerkesztésében részt vettek. Népzenei fesztivált, népzenei tábort, népzenész találkozót és táncházakat szerveznek. Fontos számukra hagyományaink tisztelete és továbbadása. Előadásmódjukra jellemző az energikus megszólalás, a harsány, életerős ének, a nagyközönség és a táncosok alázatos szolgálata.
A zenekar vezetője Juhász Gábor, Szabadka Város Pro Urbe díjával és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népzenész, programszervező.
🎤A zenekar tagjai:
Juhász Gábor, Juhász Gyula, Vas Endre, Dvorácskó Szebasztián, Ölveczky Tamás és Czutor Róbert.
📆Időpont: szeptember 13., 20:00–21:00 óra között
📌Helyszín: Arad, Megbékélés Park
✨Találkozzunk egy népzenével és hagyományokkal teli estén a Juhász zenekarral!
Még
-
11
Nap -
11
Óra -
09
Perc
Helység
Esemény típusa
Megtekintés
![]()