Eseményleírás
„A dolgok változnak. A vers örök.” (József Attila)
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük.
Ezen a napon a klasszikus és kortárs magyar verseket, ezzel együtt pedig a magyar nyelv szépségét is éltetjük. Az alkalom kapcsán városunkban is különféle programok várják az érdeklődőket: irodalmi estek, felolvasások, tematikus előadások, könyvbemutatók, szavalóversenyek népszerűsítik a magyar költészetet. Idén egy kettős kerek évforduló teszi még különlegesebbé ezt az ünnepet, ugyanis József Attila 120 éve született, a nevét viselő általános iskolánk pedig 35 éve alakult.
Kiemelkedő eseménye a költészet hetének a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Misztrál együttes koncertje. Az együttes 1997-ben alakult. Dalaikban a történelem, a hagyomány egy különleges dallamvilággal ötvöződik, így létrehozva a sajátos, ugyanakkor sokszínű „Misztrál-hangzást”. A formáció tagjainak hite szerint az énekelt és a megzenésített versa költemény sajátos továbbélési formája, amely bemutatja a szöveg és zeneeredendő összetartozását. Repertoárjukban a magyar- és a világirodalom megzenésített remekei és népdalfeldolgozások szerepelnek. A magyar népzenei hagyomány képezi megzenésítéseik legfőbb forrását, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal.
Az együttes tagjai:
Heinczinger Miklós [furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének],
Heigl László [nagybőgő, basszusgitár],
Pusztai Gábor[ütőhangszerek],
TóbiszTinelli Tamás [gitárok, nagybőgő, ének],
Török Máté [cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének].
Hangmérnökök: Csóka Sámuel, Dévényi Tamás, Szalai Zoltán
Szervező: Talentum Alapítvány
Társszervezők: Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa
Támogatók: Pro CulturaSiculi Közösségek Közti Fejlesztési Társulás, József Attila Általános Iskola
_______________________________________________________
Belépő: 40 Ron // 20 Ron (diákjegy)
-> a jegyek megvásárolhatók elővételben a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában (hétfőn, szerdán, pénteken 10:00-14:00, illetve kedden és csütörtökön 14:00-18:00 órák között)
Információ: 0266-311295
Még
-
00
Nap -
00
Óra -
00
Perc
Megtekintés