Indul az új évad az Ariel Színházban

Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szeretettel várja minden kedves gyerek és felnőtt nézőjét a 2022-2023-as évad első előadására, a Vándor Miskára, szeptember 25-én, vasárnap délelőtt 11 órától. Ez alkalommal először lép színpadra a társulat legújabb tagja, Nagy Tímea, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészet magiszteri szakos hallgatója.

Az új évad színesnek és izgalmasnak ígérkezik — a bemutatók, felújított előadások között minden korosztály találhat majd kedvére valót. Októberben bemutató készül az óvodás — kisiskolás korosztály számára: A csizmás kandúrt Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgató-rendezője állítja színpadra, Papp Melinda dramaturg, Matyi Ágota tervező és Dull János — Cseke Péter zeneszerző páros 
alkotói közreműködésével.

Nemsokára újra látható lesz a közkedvelt Évszakok című babaszínházi produkció, amelynek felújító próbái jelenleg is zajlanak.

Az Ariel Színház novemberre tervezi a kisiskolásoknak szánt Zurinka című előadás bemutatóját, Gavril Cadariu rendezésében. A tervező Eugenia Tărăşescu-Jianu, az előadás szövegkönyvét roma mesék és legendák alapján Alina Nelega írta és Zsehránkszy István fordította magyarra.

Vándor Miska , a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz és a Gabi és a repülő nagypapa című
gyerekelőadások az október 7-16. között szervezett Székelyföld napok keretében is megtekinthetőek lesznek.

Mindezek mellett az elmúlt évad gazdag repertoárjából továbbra is műsoron marad a Kerekerdő közepében, A brémai muzsikusok, A varázstükör, a Hoppláda valamint a János Vitéz és a Lúdas Matyi is.
A 7-12. osztályos kamaszokat továbbra is várja az Ariel Színház a Viszlek magammal című színházi nevelési előadásra, amelyben közösen, interaktív módon egy család újraértelmezésére tesz kísérletet.

Az új évadban sem lesz hiány fesztiválszereplésekben — idén ősszel a Gabi és a repülő nagypapa a kolozsvári Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválján, valamint a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon is résztvesz. A Gabi és a repülő nagypapa 2023-ban a Magyarországon megrendezett Színházi Olimpia műsorán is szerepel.

A Viszlek magammal című előadást a tervek szerint tavasszal látja vendégül
a pécsi Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet.

az Ariel Színház közleménye

Loading