Két hét alatt két tucat előadás: magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház

Gyulai és esztergomi vendégszereplései után kéthetes magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program keretében. Július 21-e és augusztus 3-a között A kolozsvári bíró című mesejátékkal és a Móricz-vígjátékokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiával várják a közönséget több mint tíz magyarországi településen. A Zördögöt bemutatják a második Déryné Fesztivál zárónapján, Sátoraljaújhelyen is.  

A Déryné Programban az Aradi Kamaraszínház két előadása jut el a magyarországi nézőkhöz: a gyerekeknek szóló A kolozsvári bíró című mesejáték és A Zördög című pajzán komédia élőzenével, tánccal, vigassággal. 

A kolozsvári bíró című gyermekelőadás egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A történet érdekessége, hogy az igazságos Mátyás mellett megjeleníti Beatrix királyné alakját, szeretetteljes házastársi vetélkedést ajánl a bölcs király nejének az igazságosztás terén. A Tege Antal rendezte előadásban Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszanak. 

A Zördög című Móricz-vígjátékokból összeállított felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. 

A kolozsvári bíró és A Zördög című előadások 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jöttek létre. Később az előadássorozat átlépte Arad megye határát és eljutott a régió, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény és Fehér megyék magyar ajkú szórványközösségeihez, majd a magyarországi nézőkhöz is. Már tavaly szerepelt a Déryné Programban, hatalmas sikert aratva számos magyarországi településen. A Zördög idén bekerült a Déryné Fesztivál programjába is. A különböző színes kulturális programokat felvonultató rendezvénynek Sátoraljaújhely ad otthont július 20-24 között. 

A július 21 – augusztus 3. között szervezett tájolás helyszínei: Bokros, Deszk, Sátoraljaújhely, Nábrád, Fonyódliget, Fonyód, Jákfa, Ivánc, Mocsa, Baja, Bátaszék, Véménd, Szászvár, Szarvas

Az előadások létrejöttét a Magyar Kormány támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárságon, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül.

Loading