Maros-parti swalla-la-la: nemzetközi sztárral egészült ki a VIBE Fesztivál lineup-ja

Már néhány napja folyik a találgatás, hogy milyen nemzetközi sztárt hoz el Marosvásárhelyre 2024-ben a VIBE Fesztivál, főleg azután, hogy a szervezők elhelyeztek pár rejtélyes matricát a város szívében. A találgatásnak vége: a 2024-es VIBE Fesztivál fő attrakciója az amerikai Jason Derulo lesz, aki egy világszínvonalú élő showműsorral lép majd az erdélyi közönség elé.

Derulo, a TikTok császára

Az 58,1 millió követővel rendelkező pop és R&B énekes-dalszerzőt nem véletlenül nevezik a TikTok császárának: jelenleg a 4. legtöbb követővel rendelkező férfi a videomegosztó platformon, táncvideói pedig futótűzként terjednek a közösségi médiában. Ötéves kora óta szerepel színpadon, és mindössze 8 éves volt, amikor megírta első dalát. 16 évesen már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Puff Daddy vagy Pitbull. Első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően elképesztő gyorsasággal tört a slágerlisták élére, több mint 250 millió kislemezt adott el világszerte, és 15 platina minősítésű dalt ért el, köztük – a teljesség igénye nélkül – a Whatcha Say, a Wiggle, a Talk Dirty, a Want to Want Me, a Trumpets, a Marry Me, Swalla, a Savage Love és a Take You Dancing.

Kik lépnek még fel?

Erdély legnagyobb magyar fesztiválját idén július 4–7. között szervezik meg Marosvásárhely közelében, a legmenőbb magyarországi és nemzetközi fellépők részvételével. A 4S Street, Ajsa Luna, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, a BSW, ByeAlex és a Slepp, a Carson Coma, a Dreamflow, a DST Queen, Dzsúdló, az Erdelyrap Sessions, a Hundred Sins, az Ivan and the Parazol, KKevin, Lil Frakk, Manuel, az On the low (AKC MISI, EKHOE, GRASA, KISÉ), a Parno Graszt, Pici, a Pogány Induló, Sisi, T Danny és a Valmar már biztosan fellép a Maros-parton, a lista pedig folyamatosan bővül.

Három jegyformátum máris elfogyott, a Super Early jegyek, a VIBE Christmas BOX-ok és a 299 lejes belépőket is elkapkodták, jelenleg egy bérlet értéke 369 lej. A jegyek beszerezhetőek a vibefestival.ro honlapon, a promótereknél és a partnerszervezeteknél egyaránt. 

Diákfesztiválból nagyfesztivál

„Hat év alatt a VIBE Fesztivál kinőtte diákfesztivál jellegét és Erdély százezres nagyságrendű nagyfesztiváljává vált. A következő periódusban célunk, hogy megerősítsük és új szintre emeljük ezt a pozíciót” – mondta Rés Konrád-Gergely főszervező a fesztiválról.

Az új bejelentésekért érdemes követni a VIBE Fesztivál Facebook– és Instagram-oldalát, illetve TikTok profilját.

VIBE Fesztivál 2024 – sajtóközlemény