Marosvásárhelyen A DOKTOR – Andrei Șerban rendezésében

Március 10-én, pénteken 19:00 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán vendégszerepel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb előadása. A világhírű román rendező, Andrei Șerban első alkalommal dolgozott a temesvári társulattal, Robert Icke A DOKTOR című drámáját állította színpadra, amelynek címszerepére társulatunk oszlopos tagját, B. Fülöp Erzsébet UNITER-díjas színésznőt kérte fel. 

Robert Icke, Arthur Schnitzler: Bernhardi professzor, 1912-ben írt adaptált és aktualizált átirata, mely a ma valóságának társadalmi-politikai viszonyai között követi nyomon főszereplője, Ruth Wolff orvos és kutató sorsát, nyilvános, szakmai meghurcoltatását, egy haldokló kiskorú páciensével kapcsolatban meghozott döntése miatt.  Az eset olyan szélsőséges és agresszív reakciókat vált ki, melyek hűen tükrözik a woke kultúra, a politikai korrektség és a ma társadalmának polarizált, „mi vagy a többiek” szemléletmódját, ahol az erkölcsi norma és a korrektség mindig az adott körülményhez igazodik. Közösségi kapcsolataink határozzák meg életmódunkat, a társadalmi normák szabják meg faji, szexuális vagy épp nemi identitásunkat. Azokat a dolgokat, amikről a munkahelyen nem beszélhetünk, mert félő, hogy letiltanak, a színház keretei között biztonságban boncolgathatjuk: vállaltan szembeszállhatunk a kor előítéleteivel és hazugságaival.

„Az előadás identitáspolitikai tézisdráma, egy morálisnak keretezett történet: a kórházban meghal egy tizennégy éves lány, mert az önmagán végrehajtott abortusz okozta szepszist már nem tudják kezelni. A doktor nem engedi be a katolikus szülők kérésére érkező papot, aki az utolsó kenetet akarná feladni. Az eset először a kórházban, majd hamar a közéletben is nyilvánosságra kerül, és a doktort felelősségre vonjak egy orvosetikai tévéshow-ban.” – Proics Lilla, Revizor 

 

SZEREPOSZTÁS: 

RUTH WOLFF: B. Fülöp Erzsébet m.v./Éder Enikő, PAUL MURPHY: Mátyás Zsolt Imre, ROGER HARDIMAN: Tokai Andrea, MICHAEL COPLEY: Aszalos Géza, PAP/APA: Bandi András Zsolt, BRIAN CYPRIAN: Tar Mónika, REZIDENS ORVOS: Jancsó Előd/Erdős Bálint, REBECCA ROBERTS: Lőrincz Rita, CHARLIE: Magyari Etelka, SAMI: Vajda Boróka, Jemima Flint: Borbély B. Emília, MŰSORVEZETŐ: Czüvek Loránd, ELSŐ MEGHÍVOTT: Molnos András Csaba, MÁSODIK MEGHÍVOTT: Kiss Attila, HARMADIK MEGHÍVOTT: Lajter Márkó Ernesztó, NEGYEDIK MEGHÍVOTT: Vadász Bernadett, ÖTÖDIK MEGHÍVOTT: Hegyi Kincső

Fordító: André Ferenc, Díszlettervező: Irina Moscu, Light design: Gidó Zoltán, Videó: Sorin Mocan, Ioan Bledea, Zeneszerző: Cári Tibor, Sound design: Bayer Sebastian, Zenészek: Bogdan Buică, Kiss Attila, Ügyelő: Kertész Éva, Rendezőasszisztens: Bálint Előd, Patricia Gavril, Társrendező: Daniela Dima, Rendező: Andrei Șerban

 

Jegyeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában (hétköznaponként 9 és 19 óra között) válthatnak, valamint online, a Biletmaster oldalán: 

https://teatrunational.biletmaster.ro/hun/Event/44003818/A-doktor

A 14 éven felülieknek ajánlott előadás román felirattal követhető.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – sajtóközlemény

Loading