Az Aradi Kamaraszínház sajnálattal tájékoztatja a nézőket, hogy a szeptember 29-re tervezett Az élő holttest című előadás betegség miatt elmarad. A jegyek visszaválthatóak az aradi nagyszínház pénztárában. További információ a 0744-475147-es telefonszámon kapható. Szeptember 29-én, csütörtökön 21 órakor az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukcióját, Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest című […]
Pozsgai Zsolt Kárpáti Piroska című darabjának ősbemutatójával indítja évadát az Aradi Kamaraszínház. 2022. augusztus 26-án, 19.00 órakor a budapesti Tárogató Színpadon (volt IBS) kerül bemutatásra Pozsgai Zsolt legújabb drámája, a szerző rendezésében. 1920. júliusában magyar, román, ukrán újságok egyszerre hozták le a hírt: Aradon felakasztottak egy fiatal tanárnőt, Kárpáti Piroskát, a helyi újságban megjelent verséért. […]
Gyulai és esztergomi vendégszereplései után kéthetes magyarországi turnéra indul az Aradi Kamaraszínház a Déryné Program keretében. Július 21-e és augusztus 3-a között A kolozsvári bíró című mesejátékkal és a Móricz-vígjátékokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiával várják a közönséget több mint tíz magyarországi településen. A Zördögöt bemutatják a második Déryné Fesztivál zárónapján, Sátoraljaújhelyen is. […]
Június 6-án, hétfőn 19 órakor a Bob herceg, az első magyarul írott, mindmáig töretlen sikerű operett története elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán. Huszka Jenő Bob herceg című nagyoperettjét a Magyar Zenés Színház előadásában láthatja az Aradi Kamaraszínház közönsége. Huszka Jenő műve volt az első magyar nyelven írott operett: 1902. december 20-án mutatták be a […]
Május 31-én, kedden 19 órakor az Életmese című irodalmi est zárja a májust az Aradi Kamaraszínházban. Fellépnek Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Hommonay Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Petneházy Attila színművész, miniszteri biztos. A zenével és életkori sajátosságok figyelembevételével született irodalmi kalauzolás támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. Az irodalmi est alkotói versekből, […]
Május 12-én, csütörtökön 19 órakor a Váci Dunakanyar Színház Karinthy Ferenc Dunakanyar című keserédes színművét hozza el az Aradi Kamaraszínházba. A produkció Karinthy Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából született. „Szerelem? Hajók a tengeren, olykor elhúznak egymás közelében, kürtölnek, vagy fényjeleket adnak egymásnak, aztán mindegyik megy tovább…” – olvasható az előadás ajánlójában. A Dunakanyar című stúdió-előadás […]
Május 10-én, kedden 19 órakor a 497 táncszínházi produkció aradi bemutatójára várjuk a közönséget a bábszínház termében. A Békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház táncszínházi, „performance” jellegű koprodukciója táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. Az alaptörténet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész-táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett […]
Miért ír verseket egy színész? Milyen az, amikor színház és költészet találkozik? – minden bizonnyal ezekre a kérdésekre is választ kap majd az Aradi Kamaraszínház közönsége Kézdi Imola Miniallűrök című verseskötetének bemutatóján. Kézdi Imola színművésszel a szintén aradi származású Kelemen Kinga dramaturg beszélget az aradi bábszínház termében május 7-én, 18 órakor. Kézdi Imola színművész a […]
Március 27-én, vasárnap 18 órakor Cristina Groșan, aradi születésű, Budapesten élő rendező filmjét tűzi műsorára az Aradi Kamaraszínház. A legjobb dolgokon bőgni kell című magyar vígjáték vetítését követően a rendező válaszol a nézők kérdéseire. Cristina Groșan első nagyjátékfilmjét román nyelvű felirattal tekinthetik meg a nézők a Bábszínház termében. A film története szerint Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) élete kezd összeállni. Barátjával (Bányai Kelemen Barna) […]
Április 2-án, szombaton 19 órakor rendhagyó helyszínen, rendhagyó előadással várja közönségét az Aradi Kamaraszínház. A Jelen Ház nagytermében Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest című színművét láthatják a nézők az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciójában, a szabadkai Juhász Zenekar közreműködésével. Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója a Szeged-Arad Színháztengely határon átívelő […]