497 – romániai fiatalok valós története táncszínházi változatban

Május 10-én, kedden 19 órakor a 497 táncszínházi produkció aradi bemutatójára várjuk a közönséget a bábszínház termében. A Békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház táncszínházi, „performance” jellegű koprodukciója táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. 

Az alaptörténet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész-táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világkörüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani annak érdekében, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat. A csoport 1910-ben román népviseletben kezdte meg a több mint tíz évig tartó utazását, mely során 497 pár bocskort használtak el. 

Feljegyzések, térképvázlatok és napló töredékek álltak az alkotók rendelkezésére, melyek által betekintést nyerhettek a kontinenseket átívelő, kihívásokkal teli, sokszor drámai és tragikus utazásba. A gyaloglók voltak fogságban, vettek részt államelnöki fogadáson, érte őket baleset, de szórakozhattak egy híres indiai maharadzsa palotájában is, és mindezek folyamán számtalanszor megkérdőjelezhetővé vált a jelöletlen ösvényen haladás fontossága. Az I. világháború kitörése és az infláció miatt a 100.000 frankos díj értéke oly annyira csökkent, hogy a diadalmaskodó(k) anyagi helyzete változatlan maradt. Az alkotók felteszik a kérdést a fogyasztói társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságaival kapcsolatban.

A különleges képi világgal rendelkező 497 című előadás rendezője Farkas Tamás koreográfus, társrendezője Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője.

Jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

Békéscsabai Tabán Táncegyüttes & Aradi Kamaraszínház
497

táncszínházi performance

Táncosok: Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence, Varga József

Zeneszerző: Gera Gábor

Művészeti asszisztens: Farkas Ágnes

Látványterv: Ioan Horga

Koreográfus: Farkas Tamás

Rendező: Farkas Tamás – Tapasztó Ernő

Támogatók: Tabán Néptánc Egyesület, Magyarország Kormánya, Aradi Kamaraszínház, Csoóri Sándor Program, Halmos Béla Program, Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Nemzetiségi Önkormányzata

az Aradi Kamaraszínház közleménye

 119 megtekintés