Szeptember első napjaiban Budapesten és Temesváron vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadás.
Csokonai több mint 220 éves alkotását a koprodukciós társulat elviszi a magyar fővárosba, ahol a Városmajori Színházi Szemlén láthatja a közönség a többszörösen díjazott előadást. A Budaörsi Latinovits Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, a budapesti Átrium, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékai mellett az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója is szerepel a versenyprogramban. 2022. augusztus 27. és szeptember 10. között hét nagyszerű magyarországi és határon túli előadás mutatkozik be az idén tízedik alkalommal megszervezett rangos színházi eseményen. A budapesti közönség szeptember 2-án, 20:00 órakor láthatja Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című abszurd élőszereplős bábjátékot. A 2022-es Városmajori Színházi Szemle programjában szereplő előadásokat négyfős zsűri díjazza.
Ugyanakkor az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház koprodukciója meghívást kapott a temesvári Sunlight Theatre & Flight Fesztivál programjába is. Az előadást román nyelvű felirattal láthatja a közönség szeptember 1-én, 20:30 órától a Temesvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője állította színpadra a Déryné Program keretében. 2021 októberében a koprodukciós társulat elnyerte a legjobb előadás díját a 12. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón, Celldömölkön. Korábban díjakkal jutalmazták az előadást a 27. Nagybányai ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon, valamint a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján. Ugyanakkor az aradi és a szegedi társulat Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkciója tavaly bekerült a 31. Romániai Országos Színházi Fesztivál programjába is.
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
Szereplők: Varga Bálint, Kancsár Orsolya, Éder Enikő, Kálmán Zsófia, Gerner Csaba, Balog József, Gulyás Hermann Sándor
Díszlet: Szvatek Péter
Jelmez: Varsányi Anna
Zenei átirat J. S. Bach műveiből: Éder Enikő
Rendezőasszisztens: Hadas-Gábor Zsófia
Rendező: Tapasztó Ernő
az Aradi Kamaraszínház közleménye