Actor’s Dzsem Session – Örömzene a Szent István ünnepség alkalmával

A Székelyudvarhely Megyei Jogú Város által szervezett háromnapos Szent István-napi program keretén belül lép fel a Tomcsa Sándor Színház színészzenekara az 𝐀𝐜𝐭𝐨𝐫’𝐬 𝐃𝐳𝐬𝐞𝐦 𝐒𝐞𝐬𝐬𝐢𝐨𝐧, augusztus 20-án este 20 órától, a Márton Áron téren.

A színészzenekar ezelőtt négy évvel egy próba utáni beszélgetés alkalmával, az együttzenélés öröméért alakult, a próbák, előadások utáni lopott órákban ültek össze felfedezni önmagukban és maguknak a zenét. Első ízben 2016-ban a dráMa 8. alkalmával léptek a nagyérdemű elé a Színházak éjszakáján. Azóta zenéltek már fesztiválon, színházi világnap alkalmával, szerveztek jótékonysági koncertet, kétszer is párbajoztak a Loose Neckties Society kolozsvári színészzenekarral, a tavaly augusztusban meg a 10. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül léptek fel. Olyan pop-rock dalokat dolgoznak fel sajátos stílusban bármely időből, amelyek slágerek bármely időben.  Vallomásuk szerint zenéjük „Öröm. Zene. Örömzene. Inkább öröm…”. A koncerten fellépnek: Barabás Árpád, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Jakab Tamás, Pál Attila, Tóth Árpád, Veress Lehel m.v, György Laura m.v.,Borbély Hunor m.v.,  valamint egy meglepetés vendég: Boér Orsolya, a Tomcsa Sándor Színház egykori színésznője.

Várnak mindenkit, aki szereti az örömzenét! Számukra, bevallásuk szerint, külön emeli az est fényét, hogy hosszú kényszerszünet után végre találkozhatnak közönségükkel.

A járványügyi létszámkorlátozások miatt a  a koncerten való részvétel regisztrációhoz kötött, valamint a maszk viselése kötelező.  Itt kell regisztrálni: https://bit.ly/30UKbkT. A helyek száma korlátozott! Regisztráljanak! Jöjjenek!

Loading