Szeptember 12-én azzal a céllal hívtunk össze sajtótájékoztatót, hogy a helyi sajtó képviselőivel ismertessük a hamarosan kezdődő dráMA kortárs színházi találkozó programját és a vele kapcsolatos tudnivalókat. A fesztivált a Tomcsa Sándor Színház szeptember 18-23. között 14. alkalommal szervezi meg, magára vállalva, hogy egy térbe hívja össze – Romániában egyedülállóan – a kizárólag magyar és […]
Augusztus 18-án a helyi sajtó képviselői előtt ismertettük az új színházi évadot, illetve néhány, a teátrum fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett programunkat. Nagy Pál igazgató elmondása szerint a 2023/24-es évad „rázósan indul”, utalva a néhány hete napvilágot látott kormányrendelet-tervezetre, amely sok kulturális intézmény létét veszélybe sodorja. Ennek ellenére bizakodással nézünk a soron következő évad elé, […]
Egy, a segítségnyújtásról és összetartozásról szóló „örökmese” kapcsán tartott október 22-én a Tomcsa Sándor Színház vezetősége sajtótájékoztatót – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán c. zenés mesejátéka kerül szombaton, 17 órától bemutatásra Székelyudvarhelyen. Nagy Pál igazgató a bevezetőjében a sajtó képviselőinek elmondta, hogy valójában egy korábbi időszakra, 2020. nyarára tervezett előadásról van szó, amit a közbejött […]
Egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenharmadik alkalommal teremtett lehetőséget a nézők és a hazai kortárs dráma találkozására. A fesztivál programját ugyanakkor alkotói eszmecserék, színházcsinálóknak tartott mesterkurzus, koncertek, kvízjáték, rendhagyó borkóstoló is tarkította. A szervezők a találkozó idei mottójául az „új formák kellenek” felhívást választották, […]
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Tandori Dezső életművéből készült MADÁRZSOKÉ című performanszával vendégszerepel a 13. dráMA kortárs színházi találkozón. A Keresztes Attila rendezésében bemutatott produkcióra szeptember 22-én, csütörtökön két alkalommal, 17:00 illetve 19:00 órától kerül sor a Tomcsa Sándor Színház Nagytermében, Székelyudvarhelyen. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi műsorával […]
Szeptember 12-én azzal a céllal hívtunk össze sajtótájékoztatót, hogy a helyi sajtó képviselőivel ismertessük a hamarosan kezdődő dráMA kortárs színházi találkozó programját és a vele kapcsolatos tudnivalókat. A fesztivált a Tomcsa Sándor Színház szeptember 19-25. között 13. alkalommal szervezi meg, ám Nagy Pál igazgató szerint „remélhetőleg a tizenhármas szám nem jelent balszerencsét például az időjárás […]
Szeptember 1-jén azzal a céllal hívtuk össze a helyi sajtó képviselőit, hogy ismertessük az új színházi évadot. Nagy Pál igazgató elmondása szerint a 2022/23-as évad nagyon mozgalmas és a programkínálat szempontjából széles skálán mozgó évad lesz. A színházi bérleteket október 7-ig lehet kiváltani: a bemutató bérletet 90, a felnőtt bérletet 75 lejért, a vidéki, illetve […]
Július 1-jén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége a sajtó képviselőit azzal a céllal hívta össze, hogy az új színházi évadot ismertesse. Nagy Pál igazgató, valamint Dálnoky Réka művészeti vezető egyetértettek abban, hogy a 2022/23-as évad nagyon mozgalmas és a programkínálat szempontjából széles skálán mozgó évad lesz. Három új nagyszínpadi előadást tervezünk színpadra vinni, melyek […]
Június 26-án 17:00 órától az Ariel Színház a VOLT EGYSZER EGY című gyerekelőadását játssza Székelyudvarhelyen, az Udvarhely Napok keretében. Az előadás 2019-ben elnyerte a FUX FESZT – Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja nagydíját és a gyerekzsűri díját; 2022-ben pedig a X. JUBILEUMI KAPOSVÁRI ASSITEJ NEMZETKÖZI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ zsűrije a Volt egyszer egy rendezőjének, […]
A Román Színházi Szövetség (UNITER) március 15-én, kedden tette közzé a 2021-es év UNITER-díjra jelöltjeinek listáját. Színházunk már harmadik éve szerepel az ország legrangosabb szakmai elismerésének listáján, melyen idén két előadással is jelölést kapott. A Friedrich Schiller nyomán, Dunkler Réka és Florin Vidamski színpadi változatában színre vitt HARAMIÁK című produkciót a Legjobb előadás (r. Florin […]