Bemutató az Aradi Kamaraszínházban – Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

Október 23-án, vasárnap 19 órakor a lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját láthatja a közönség a Bábszínház termében. A megrázó témájú előadás az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció közös munkájának eredménye.

Tadeusz Słobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, tanár, rendező, dramaturg, színházkritikus. Műveit a világ legjelentősebb színpadain játsszák, és eddig több mint harminc irodalmi és színházi díjjal tüntették ki. Háromszor nyerte el a lengyelországi Kortárs Darabok Versenyének fődíját, kétszer az edinburghi Nemzetközi Színházi Fesztivál Fringe First díját, 2010-ben A mi osztályunk című darabjáért átvette a rangos lengyelországi NIKE irodalmi díjat „Az év legjobb drámája” kategóriában.  A mi osztályunk ősbemutatójára a londoni Royal National Theatreben került sor 2009-ben, azóta Varsóban, Barcelonában, Torontóban, Philadelphiában és Budapesten is műsorra tűzték. Most az aradi közönség is megtekintheti a megrázó témájú darabot.

Az előadás egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi végig. Słobodzianek műve tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban, 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul.

Az Aradi Kamaraszínház és a budapesti Másik Produkció koprodukciója nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértésről és ennek hiányáról, az egyéni és közös bűnről, a felelősségről és igazságról úgy, hogy közben megfogalmazza az általános érvényű és napjainkban aktuális kérdést is: tanulunk-e a történelem sötét korszakaiból a huszonegyedik században? 

Az előadás megtekintése 14 éven aluliaknak nem ajánlott.

Jegyek 25 (teljes ár), 15 (nyugdíjas, egyetemista) és 7 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges. 

 

Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk
Aradi Kamaraszínház – Másik Produkció 

Szereplők: Magyar Bernadett, Sebők Maja, Vándor Éva, Tóth József, Balog József, Jászberényi Gábor, Gerner Csaba, Timkó János, Gyuriska János, Szabó Lajos

Mozgás: Hojsza Henrietta

Rendező: Gulyás Hermann Sándor

az Aradi Kamaraszínház közleménye

Loading