Neves bábszínházi alkotó érkezett az Udvarhely Bábműhelyhez, Szabó Attila rendező, dramaturg, bohócdoktor személyében, aki Az öreg király hagyatéka című álmokból szőtt bábjátékot rendezi Székelyudvarhelyen. A január 7-én kezdődő próbafolyamatot egy 3 alkalmas műhelymunka előzte meg, amelyet a rendező a Tomcsa Sándor Színház társulatának tartott. A bohóc őszintesége címmel és tematikával meghirdetett műhelymunka alatt a résztvevők […]
Mozgalmas decembert zárt a Tomcsa Sándor Színház: egy online és egy élő bemutatót tartott, interaktív műsorfüzetet indított útjára, a gyermekek számára is gazdag programkínálattal jelentkezett, valamint egy új, formabontó produkció próbái is elkezdődtek a színházban. December 10-én tartotta a székelyudvarhelyi színház az első, kimondottan az online térre készült filmes színházi kísérletének bemutatóját, Beckett rövidek címmel, […]
Az erdélyi csapat még december elején rögzítette a legújabb dalát, ami a napokban került megjelenésre. Valamikor az ősz folyamán próbaterembe vonultunk és rögtön eldöntöttük, hogy a következő évben nagylemezt szeretnénk kiadni. El is kezdtünk dolgozni az új dalokon és tulajdonképpen rögtön repülőrajtot vett a munkafolyamat. December elején vonultunk stúdióba, akkor rögzítettük a ,,Mondd, hogy itt […]
Az adventi időszakban a betlehemi történet a székelyudvarhelyi színházban is megelevenedik, bábokkal, zenével és énekkel fűszerezett élő játékkal, Gyermek születék címmel az Udvarhely Bábműhely előadásában. A tavaly bemutatott, a szeretetet központba állító produkciót új szereposztással láthatja a nagyérdemű december 20-án, vasárnap két alkalommal 16 és 18 órától, 21-én, hétfőn és 22-én, kedden 18 órától. „Nagyon […]
Két bemutatóval lepi meg közönségét a héten a Tomcsa Sándor Színház. December 10-én, csütörtökön, 19 órától tartja a székelyudvarhelyi színház az első kimondottan az online térre készült bemutatóját, Beckett rövidek címmel Zakariás Zalán rendezésében. Egy napra rá, hosszú idő után ismét élőben december 11-én, pénteken 19 órától az Esti próba című előadás kerül bemutatásra, amelyet […]
Rendhagyó sajtótájékoztatón ismertettük színházunk legújabb, rendkívüli bemutatójának, a Beckett rövidek körülményeit, december 4-én a Városi Parkban. Szereplők: egy pad, három sminkelt, színes kabátos figura, a Tomcsa Sándor Színház munkatársai, a rendező, Zakariás Zalán, és a sajtó képviselői. “Benyomtuk ismét a reset gombot, és egyik vonatról átszálltunk a másikra”, mondta el Nagy Pál, színházigazgató az eddigi […]