Február 17-én a Tomcsa Sándor Színház 2022-es tevékenységéről, terveiről tartott sajtótájékoztatót Nagy Pál igazgató. Elmondása szerint járványügyi szempontból az utóbbi hetek túlterheltek voltak, hiszen több előadás is elmaradt. Megköszönte a nézők türelmét, hogy ezekben a bizonytalan időkben is kitartanak a színház mellett, és megígérte, hogy igyekeznek az elmaradt előadások mellett újabb produkciókkal kárpótolni az érintetteket.
A társulat ezt az időszakot is kihasználta a kulisszák mögötti munkára, így két workshopot is tartottak: egy zenei workshopot Boros Csaba szakvezetővel és egy improvizációs műhelymunkát Andrew Hefler rendezővel, a társulat hosszú távú fejlődése érdekében. A zenei workshop a szilveszterre tervezett előadás előkészítésének első lépése, mellyel a székelyudvarhelyi zene évében rendezett eseményekhez csatlakozik a színház.
Az igazgató kiemelte, mivel a Kaisers TV, Ungarn produkció nem tud megvalósulni, a társulat több új előadással készül betölteni az így keletkezett űrt. Az első közülük újdonságnak számít majd Székelyudvarhelyen, mivel a közösségi színházi módszerekkel létrehozott előadást egy autóbuszban láthatja majd a közönség. Ez az alkotási folyamat még az elején tart, Dálnoky Réka művészeti vezető mellett Deli Szófia, B. Markó Orsolya meghívott alkotók és az előadásban szereplő színészek kerekítik a történetet, amelynek a címe a történettel együtt fog majd kialakulni.
A tavalyi Vérszirom című osztálytermi előadás felújítása mellett, elkezdődött egy újabb színházi nevelési előadás próbafolyamata, VII-VIII. osztályos diákok számára, amely az előző évad Vérszirom című előadásától eltérően nem osztályteremben, hanem a színházban kerül bemutatásra és a szerelem témakörét járja majd körül. Az új produkciót szintén Meszlényi-Bodnár Zoltán (Nyitott Kör Egyesület) jegyzi rendezőként. A méltán népszerű kirakatszínházi előadásokat márciusban is műsorra tűzik. A zöld macska kocsmaszínházi előadás felújítása mellett tervben van egy négyszereplős stúdióelőadás színrevitele is, melyet a színház a jelenlegi korlátozások mellett is könnyen tud majd műsorra tűzni.
Nagy Pál hangsúlyozta: „Mindezekkel az újdonságokkal igyekszünk bizonyítani, hogy képesek vagyunk gyorsan reagálni a változásokra, és mobilisak vagyunk, hiszen az előadásokat olykor elvisszük a nézőhöz a színházon kívülre is. A Tomcsa Sándor Színház szlogenje: A színház a közösségi tér – ennek a küldetésünknek akarunk eleget tenni azáltal, hogy ezt a teret minél inkább kitágítjuk.”
Március elején egy újabb nagyszínpadi gyerekelőadás próbái kezdődnek, Nyolckor a bárkán címmel, Márkó Eszter rendezésében.
Az Udvarhely Bábműhely tevékenységére kitérve elhangzott, hogy két koprodukciót is megvalósítanak tavasszal: PETŐfi-SZELfi (a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal), valamint Aranyszívű Juliska (a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel). Szó esett továbbá arról, hogy nemcsak a Petőfi emlékévre, hanem a Tamási Áron emlékévre is készül a színház egy produkcióval.
Nagy Pál az idei fejlesztési tervekre, költségvetésre kitérve elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal elindította az épület felújításához szükséges dokumentációk előkészítését (DALI), ami megnyithatja az utat egy nagyszabású átalakítás előtt.
A három intézmény (Művelődési Ház, Néptáncműhely, Színház) igazgatói tavaly ősztől egybehangoltabban tudnak dolgozni, közösen egyeztetve a prioritásokról, a feladatok leosztásáról. Így végre sor kerülhet egy pár nagyon esedékes felújításra, mint pl. az öltözők felújítása, a próbaterem szellőző rendszere, a műhelyek rendbetétele, a nézőtéri függöny lecserélése, mozgássérült illemhely, stb.
Az idei költségvetés kapcsán az igazgató kiemelte, hogy biztosítottnak látja a színház ez évi működését, amihez nagyban hozzájárul a bukaresti kormány által színházaknak szánt személyi jövedelemadó 2%-a is, melynek segítségével gondolkozhatnak olyan beruházásokon, melyek az épületben tevékenykedő mindhárom intézménynek hasznára válik, mint pl. a nézőtéri székek, szőnyegek kicserélése, világítástechnika fejlesztése, de nem mondanak le a művész kávézó létrehozásáról sem. „Szeretnénk, hogy ez egy kulturális gócponttá váljon a lakosság körében, ezért különféle programokkal akarjuk színesíteni a kínálatot. De tervben van az egész épület renoválása is, olyan beruházások, amelyek gyümölcsét mindhárom intézmény élvezni tudja.” – összegezte Nagy Pál igazgató.
Az intézmény vezetője kifejezte reményét, hogy az idei év második felétől újból számíthatnak a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának határon túli színház-támogatási programjára is, melynek az elmúlt években is sokat köszönhettek az erdélyi magyar színházak. Meglátása szerint a következetes fejlődés garanciája az a több lábon állás, ami kezdett kialakulni az elmúlt időszakban.
a Tomcsa Sándor Színház közleménye