Két hét múlva rajtol a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokvium

3 város, 5 helyszín, 14 nap, 20 színházi előadás, több mint 30 kísérőprogram, 600 résztvevő. Így mutat számokban az idei Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelyet október 18–31. között szervez meg a Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság immár tizennegyedik alkalommal; ezúttal a Csíki Játékszín és a Tomcsa Sándor Színház partnerségében. Az eddigi leghosszabb, kéthetes, színházi fesztiválon előadásokkal, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, könyvvásárral és gyermekfoglalkozással várják az érdeklődőket.

A röviden Kollokviumként ismert, páratlan években megszervezett esemény idén a megszokottól eltérő módon zajlik. A gyergyószentmiklósi művelődési ház épületének felújítása, illetve a nagyszínpad hiánya együttműködésre adott lehetőséget a három Hargita megyei színház között, így az eddigi évekhez képest Gyergyószentmiklós mellett Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is állomásozik a fesztivál. Ily módon a fesztivál négy szakaszból tevődik össze: első körben, október 18–20. között a gyergyószentmiklósi Öntöde és az alfalvi Petőfi Sándor Művelődési Ház; 21–24. közötti időszakban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház nagyterme szolgál az esemény helyszínéül; október 25–28. zajlik a csíkszeredai periódus, ahol a Csíki Játékszín nagytermében tűzik műsorra az előadásokat; majd az utolsó szakasz, október 29–31. során újra Gyergyószentmiklóson állomásozik a nagyvolumenű rendezvény, ezúttal az Öntöde mellett a Basilides Tibor Sportcsarnokban.

A fesztivál tizennegyedik kiadásának repertoárja a következő színházak előadásaiból tevődik össze: 

Andrei Mureșanu Színház (Sepsiszentgyörgy), Állami Zsidó Színház (Bukarest), Csíki Játékszín (Csíkszereda), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka, Szerbia), Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat, Radu Stanca Nemzeti Színház – Német Tagozat (Szeben), Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat, Szigligeti Színház (Nagyvárad), Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Temesvári Állami Német Színház, Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár), Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely), Újvidéki Színház (Szerbia). 

A zömében magyar és német nyelvű kőszínházak mellett több független színházi társulat is jelen lesz: meghívást kapott az Aradi Kamaraszínház, a bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat, a kolozsvári Váróterem Projekt, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, de mozgásszínházi előadással a sepsiszentgyörgyi M Studio és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar színész szakos hallgatóinak előadása is szerepel a Kollokvium programjában. 

Az előadásokat román és/vagy magyar felirattal tekinthetik meg az érdeklődők, minden előadást közönségtalálkozó követ. A kisgyermekekkel érkezőknek színházi tematikájú foglalkozást biztosítanak a szervezők a nagytermi előadások és közönségtalálkozók teljes időtartamára.

A legnagyobb múltra visszatekintő erdélyi színházi fesztivál október 18-án veszi kezdetét, melynek idén társszervezői Csíkszereda önkormányzati színháza, a Csíki Játékszín és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház; kiemelt partnere Románia Kormánya – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, további partnerek: a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központ és a Városi Sportklub. A Kollokvium fő támogatói: a PNRR – Országos Helyreállítási és Rezilienciaterv keretén belül az Európai Unió #NextGenerationEU programja, Románia Kulturális Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap.

A Kollokvium előadásaira a jegyek 30 lejbe kerülnek, kedvezményesen váltható diák-, valamint nyugdíjas jegy 20 lejért. A fesztiválbérlet ára 500 lej, ami érvényes a programban szereplő valamennyi színházi előadásra. A székelyudvarhelyi és csíkszeredai szakaszokra (4-4 előadásra) a bérletek 100 lejbe kerülnek, a gyergyószentmiklósi bérlet ára (12 előadásra) 250 lej; ezek az adott városban zajló előadásokra biztosítanak belépést. A kísérőprogramokon való részvétel egy színházjegy felmutatásával lehetséges.

Jegyek válthatók október 9-től a kollokvium.figura.ro oldalon, a csíkszeredai és székelyudvarhelyi színházi jegypénztárakban, valamint előadások előtt egy órával a helyszíneneken. Információk és helyfoglalás a gyergyószentmiklósi előadásokra: a 0752-227-011-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen; a székelyudvarhelyi programokra: a 0266-212-131, illetve a csíkszeredai előadásokra a 0748-168-506 telefonszámon. A részletes program hamarosan elérhető lesz a fesztivál hivatalos honlapján: kollokvium.figura.ro.

A Figura Stúdió Színház közleménye