Az Ariel Színház október 17-én, szombaton 18:00 órától szeretettel várja közönségét a Prémszakáll és Torzonborz című, 4 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára. A következő előadás időpontja október 18., vasárnap 11:00 óra. Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Poligrafiei u. 4.). Prémszakáll professzor sétálni megy, és összetalálkozik Torzonborzzal, a nagyon jó kutyával, akinek nincs hol laknia. De […]
Az Aradi Kamaraszínház a békéscsabai Jókai Színházzal közösen létrehozott díjnyertes koprodukciójával, a Néma lakodalom című előadással vesz részt az aradi Klasszikus Színházi Fesztiválon. Az előadást román nyelvű felirattal tekintheti meg a fesztivál közönsége. Október 3-11. között Szubjektív törékenységek mottóval rendezik meg Aradon a 28. Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztivált. A kilencnapos seregszemlén több mint tíz előadás […]
Közel egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és Pro Theatrum Alapítvány szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenhetedik alkalommal teremtett lehetőséget a román és magyar kortárs dráma és a nézők közti találkozásra. A nagy érdeklődésre számot tevő meghívott előadások mellett ugyanakkor alkotói eszmecserék, szakmai megbeszélések, kocsmaszínház, koncertek, és a visszatérő Színházunk […]
Új évad indult az Ariel Színháznál – bár a vakációs időszak sem telt tétlenül, hiszen a társulat júliusban a pécsi Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán játszotta a Vándor Miska és a Csihi-puhi című vásári bábjátékot. Itthon, augusztusban, a Vásárhelyi Forgatag keretében szintén a Vándor Miskát láthatta a közönség. A Csihi-puhi legújabb vendégszereplésére már szeptember elején, a […]
Az Aradi Kamaraszínház és a Jókai Színház koprodukciója, a Néma lakodalom című előadás, Tapasztó Ernő rendezésében, a legjobb előadás díját kapta a NEXUS Nemzetközi Színházi Fesztiválon Békéscsabán. A fesztivál legjobb férfi alakításáért járó díját Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház színművésze vette át. Jelentős elismerésekkel tért haza az Aradi Kamaraszínház az első ízben megszervezett NEXUS Nemzetközi […]
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége a 2026. szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját. Az intézményvezetőség a sajtó képviselőivel ismertette az idei fesztivál felhozatalát, amely a romániai színházi porondon egyedülálló módon kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek. Nagy Pál igazgató felvezetőjében […]
Az Aradi Kamaraszínház emlékezetes nyári szabadtéri programjai után a nagyszínházban folytatódik az évad. Szeptember 8-án ismét az operett közkedvelt dallamai töltik meg az aradi nagyszínház termét. Szeptember 8-án, kedden 19 órakor a nagybérletes előadások sorában Ifj. Johann Strauss nagyszabású operettjét, A cigánybárót láthatja a közönség az aradi nagyszínház termében. A Magyar Zenés Színház vendégelőadása igazi […]
Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatának igaz története elevenedik meg augusztus 3-án, hétfőn 20 órakor a Megyei Kulturális Központ (George Barițiu utca 16.) udvarán az Aradi Kamaraszínház szabadtéri színházi estjeinek keretében. A Loveshake – Az élet összeráz című előadásra érvényesek a nagyszínházi bérletek. A Loveshake – Az élet összeráz című formabontó produkció egy párkapcsolati történet, amelyben Rezes Judit és […]
Harsányi Attilával a főszerepben és Tapasztó Ernő rendezésében, az Aradi Kamaraszínház Kean című monodrámája jelentős díjakat kapott az elmúlt színházi évadban is. A Tatabányai Jászai Mari Színház Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiváljáról a Legjobb monodráma díjat hozta haza a produkció, Harsányi Attilát az Országos Színházi Találkozón a Legjobb férfi színész díjjal, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján […]
Tapasztó Alexandra, az Aradi Kamaraszínház tagja nyerte a legjobb női alakításért járó díjat, az Aradi Kamaraszínház egyik koprodukcióját pedig az aradi sajtódíjjal tüntették ki az idén tizenhatodik alkalommal megszervezett aradi Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház egy koprodukciós előadással vett részt a XVI. Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A mARTA Hub Kulturális Központtal közösen hozta […]