Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Ariel Színház szeretettel várja 10 év fölötti nézőit János vitéz című előadásának bemutatójára, a Jászai-díjas Barabás Olga rendezésében. A körülbelül 80 perces produkcióban teljes terjedelmében, szövegmódosítások nélkül hangzik el Petőfi elbeszélő költeménye, Szabó Dániel előadásában. A produkcióban szereplő homokanimációt Cakó Ferenc készítette, akinek alkotásait Cannes-tól Berlinig számtalan nemzetközi […]
Berekméri Katalin, 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészetszakán, 2003-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja. 2015-ben az Ördög próbájában játszott szerepéért kapta Románia legfontosabb szakmai kitüntetését, az UNITER díjat. Berekméri Katalin 2010-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán színészmesterséget oktat, 2015-ben doktorált. Pál D. Attila a Társulat február 24-i gyűlésén jelentette be […]
Február 26., vasárnap 11:00A BRÉMAI MUZSIKUSOK4 éven felülieknekRendező: Vidovszky GyörgyHelyszín: az Ariel Színház nagyterme (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Március 1., szerda 9:30 ÉVSZAKOK – csecsemőelőadás 0-4 éveseknek Rendező: Barabás Olga Helyszín: az Ariel Stúdió (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Az ÉVSZAKOKra helyfoglalás szükséges a 0740566454 mobilszámon, naponta 9-13 óra között. Március 2., csütörtök 10:15 és 12:00 […]
Március 10-én, pénteken 19:00 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán vendégszerepel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb előadása. A világhírű román rendező, Andrei Șerban első alkalommal dolgozott a temesvári társulattal, Robert Icke A DOKTOR című drámáját állította színpadra, amelynek címszerepére társulatunk oszlopos tagját, B. Fülöp Erzsébet UNITER-díjas színésznőt kérte fel. Robert Icke, Arthur […]
Február 17-én, pénteken 19:00 órától a kolozsvári Operettissimo együttes jubileumi gálakoncertjére kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő együttes nóta, operett, revü és musical műfajokból összeállított műsorokkal áll színpadra. Az együttes a magyar zenekultúra, közelebbről a magyar operett népszírűsítését tűzte ki célul magyarlakta településeken állva közönség elé. Mindeddig több mint […]
Február 9., csütörtök 9:30 és 11:00A BRÉMAI MUZSIKUSOK4 éven felülieknekRendező: Vidovszky GyörgyHelyszín: az Ariel Színház nagyterme (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Február 10., péntek 9:30 és 11:00 ÉVSZAKOK – csecsemőelőadás 0-4 éveseknekRendező: Barabás Olga Helyszín: az Ariel Stúdió (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Az ÉVSZAKOKra helyfoglalás szükséges a 0740566454 mobilszámon, naponta 9-13 óra között. Február 12., vasárnap 11:00 ÉVSZAKOK – csecsemőelőadás […]
Január 27., péntek 18:00 ÉVSZAKOK – csecsemőelőadás 0-4 éveseknek Rendező: Barabás Olga Helyszín: az Ariel Stúdió (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Az ÉVSZAKOKra helyfoglalás szükséges a 0740566454 mobilszámon, naponta 9-13 óra között. Január 29., vasárnap 11:00A CSIZMÁS KANDÚR 4 éven felülieknek Rendező: Sramó Gábor Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Január […]
Január 25-én, szerdán 19 órától, a Levél utcai 2.1 Stúdióban kerül bemutatásra az ÁRVÁCSKA című bábelőadás, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közös produkciójaként. A 14 éven felülieknek ajánlott előadás szövegkönyvét Móricz Zsigmond ÁRVÁCSKA című kisregényének motívumaiból Vidovszky György rendező írta. Vidovszky György ifjúsági- és gyermekszínházi produkcióit széleskörű szakmai elismerés övezi; […]
Január 27., péntek 18:00 ÉVSZAKOK – csecsemőelőadás0-4 éveseknek Rendező: Barabás Olga Helyszín: az Ariel Stúdió (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Az ÉVSZAKOKra helyfoglalás szükséges a 0740566454 mobilszámon, naponta 9-13 óra között. Január 29., vasárnap 11:00A CSIZMÁS KANDÚR4 éven felülieknek Rendező: Sramó Gábor Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Nyomda / Poligrafiei u. 4.) Az Ariel Színház […]
Február 1., szerda 19:30 óra Bódi Attila: LÁZADNI VELETEK AKARTAM | A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója| kortárs dráma | rendező: Sebestyén Aba |Kisterem ⑫ Az előadás időtartama 2 óra (szünet nélkül) Február 12., vasárnap 19:00 óra William Shakespeare után Mohácsi testvérek: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM | […]