Február 23-án és 24-én az Aradi Kamaraszínházba látogatnak a Román Színházi Szövetség (UNITER) tagjai. Az UNITER színházi kritikusai négy produkciót néznek meg. A kétnapos miniévadra várják az aradi magyar és román nyelvű közönséget is. A 2023-as UNITER-gálára díjazottakat jelölő és előadásokat válogató neves romániai színikritikusokból álló zsűri megtekinti az Aradi Kamaraszínház elismerésnek örvendő és egyben […]
Március 10-én, pénteken 19:00 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán vendégszerepel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb előadása. A világhírű román rendező, Andrei Șerban első alkalommal dolgozott a temesvári társulattal, Robert Icke A DOKTOR című drámáját állította színpadra, amelynek címszerepére társulatunk oszlopos tagját, B. Fülöp Erzsébet UNITER-díjas színésznőt kérte fel. Robert Icke, Arthur […]
Február 17-én, pénteken 19:00 órától a kolozsvári Operettissimo együttes jubileumi gálakoncertjére kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő együttes nóta, operett, revü és musical műfajokból összeállított műsorokkal áll színpadra. Az együttes a magyar zenekultúra, közelebbről a magyar operett népszírűsítését tűzte ki célul magyarlakta településeken állva közönség elé. Mindeddig több mint […]
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Molnár Ferenc-Kellér Dezső-Zerkovitz Béla: A DOKTOR ÚR című többszörösen díjazott zenés vígjátékával szerepel az idei Interetnikai Színházi Fesztiválon. A Keresztes Attila rendezésében bemutatott előadás november 5-én, szombaton 19:00 órától tekinthető meg a Szatmárnémeti Északi Színház Nagytermében. Molnár Ferenc neve egybeforrt a tökéletes színpadi ismeretekkel megírt, pergő bohózatokkal. A doktor […]
A Tompa Miklós Társulat június 13-án, hétfőn 19.00 órától tűzi műsorra a Tamási Áron Színház Örkény István: TÓTÉK című vendégelőadását. Bocsárdi László rendező szerint a világirodalom legjelentősebb drámai művei közé sorolható Örkény groteszk színpadi játéka, melyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében tekinthetnek meg a marosvásárhelyi nézők. A háború kitörése óta Mátraszentannán a legbiztosabb dolog talán […]
Május 31-én, kedden 19 órakor az Életmese című irodalmi est zárja a májust az Aradi Kamaraszínházban. Fellépnek Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Hommonay Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Petneházy Attila színművész, miniszteri biztos. A zenével és életkori sajátosságok figyelembevételével született irodalmi kalauzolás támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. Az irodalmi est alkotói versekből, […]
A Tompa Miklós Társulat áprilisi műsorában újra szerepel a Csoóri Sándor életműve alapján, Vecsei H. Miklós és barátai összeállításában készült zenés előadás, PÁRBESZÉD, SÖTÉTBEN címmel. A produkciót korábban is vendégül látta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A népszerű alkotás ezúttal szélesebb közönség elé kerül, április 6-án, szerdán 19:00 órától a Színház Nagytermében tekinthető meg. Vecsei H. […]
Március 13-án, vasárnap 19 órakor az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukcióját tekinthetik meg a nézők a Bábszínház termében. A.P.Csehov és Kiss Csaba De mi lett a nővel? című darabját Tapasztó Ernő rendezte. Kiss Csaba De mi lett a nővel? című darabja A.P. Csehov nyolc novellájának részleteire, motívumaira épül, melyek precíz dramaturgiai érzékkel […]
Három nap, három városban láthatják újra a nézők Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabját, az Aradi Kamaraszínház kultikussá vált produkcióját. Február 11-én Aradon, február 12-én Budapesten, február 13-án pedig Szegeden találkozhat a közönség Rudolf Hess történetével Harsányi Attila színművész egyedülálló alakításában. Az Aradi Kamaraszínház első önálló produkcióját 2008. március 28-án mutatta be Aradon. […]
A Tomcsa Sándor Színház Társulata sajnálattal értesíti közönségét, hogy a január 27-re és a január 29-re, tervezett Száll a kakukk fészkére című előadások betegség miatt elmaradnak. A Haáz Rezső bérlettel rendelkező nézők február 10-én, csütörtökön, tekinthetik meg az előadást. Akik a január 29-ei szabadelőadásra váltottak jegyet, azok a február 11-ei, pénteki, előadást nézhetik meg. a […]