Véget ért a 13. dráMA- kortárs színházi találkozó

Egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenharmadik alkalommal teremtett lehetőséget a nézők és a hazai kortárs dráma találkozására.

A fesztivál programját ugyanakkor alkotói eszmecserék, színházcsinálóknak tartott mesterkurzus, koncertek, kvízjáték, rendhagyó borkóstoló is tarkította. A szervezők a találkozó idei mottójául az „új formák kellenek” felhívást választották, ennek jegyében a meghívott előadások feszegették a színház határait, és közülük többnek is nem megszokott helyszín adott otthont: kocsma, autóbusz, kirakat vagy éppen gyalogátjáró. A hét nap alatt 14 társulat 16 előadását tekinthették meg a város nézői, de a magyarországi és hazai színházi szakma szép számban jelenlévő képviselői is.

Hétfőn, az ünnepélyes megnyitót követően Barabási Albert László A képlet című könyve alapján Hatházi András ás Deák Katalin által színpadra vitt K. Gedeon tündöklése és bukása (r.: Hatházi András) című produkciót játszotta a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is. Az első előadás után a produkció látványtervezőjével, Hatházi Rebekával zajlott a T.E.A. (Találkozás Egy Alkotóval) beszélgetés. A fővárosi Unteatru társulata az O familie fericită (Egy boldog család) című előadását az Alina Berzunțeanu és Téglás István alkotópárosa szerezte, játszotta és vitte színpadra. Majd az első nap zárásaként a Piros. Produkció, valamint a helyi társulat színészeinek ÉRTÉKelünk című összművészeti előadására került sor.

Kedden elkezdődött a kétnapos mesterkurzus a neves romániai író-rendező, Gianina Cărbunariu vezetésével a társulat színészei és néhány meghívott számára. Délután a kolozsvári REACTOR de creație și experiment társulata adta elő Cosmin Stănilă Toate lucrurile pe care mi le-a luat Alois (Minden, amitől Alois megfosztott) című előadását. Előtte azonban a rendezővel, Andrei Măjerivel beszélgettünk a T.E.A. keretében. A fellépések sorát a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház folytatta a Csak lazán! című produkciójával Kedves Emőke rendezésében. A második napot a helyi Tomcsa Sándor Színház társulatának kocsmaszínházi előadása, az Elise Wilk által írt A zöld macska zárta, melyet a társulat tagja, Tóth Árpád vitt színpadra.

Szerdán, a magyar dráma napján délelőtt folytatódott a workshop, majd a délutáni dráMA program egy érdekfeszítő beszélgetéssel vette kezdetét Balázs-Bécsi Eszter életéről és munkásságáról. Az kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum a szerelem, párkapcsolat új formáiról gondolkodtatta el a közönséget a Love me című produkciójával (r.: Tóth Árpád). A Csíki Játékszín a Tom Dugdale és Hatházi András által írt A sarlatán (r.: Tom Dugdale) című előadása keretében járta körül a színház és színészet régi és új formáit. Az est záróakkordjaként a 6 Chapter, székelyudvarhelyi fiatalokból álló zenekar lépett fel.

A csütörtök délelőtti workshopon a fiatal magyarországi rendező, Kelemen Kristóf vezetésével feszegették határaikat a résztvevők. A nyilvánosság előtt nyitott programok a Boros Csabával, a Madárzsoké zeneszerzőjével folytatott T.E.Á.-zással kezdődtek, majd első fellépőként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Madárzsoké című előadásával állított emléket Tandori Dezsőnek Keresztes Attila rendezésében. A sötétség beállta után kirakatszínházi bábelőadásra került sor a város egyik forgalmas utcáján a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadásában Részeg halottakat nem szolgálunk ki címmel, amely Örkény egyperceseire íródott. Mindkét előadást kétszer tekinthette meg a közönség. A dráMAi párbajban a vállalkozó kedvűek nemcsak tudásukat, de találékonyságukat is összemérték. Majd az Actors’ Dzsem Session (nem csak) színészekből álló kibővült zenekarának koncertje zárta az estét. 

Pénteken Kelemen Kristóf a workshop résztvevőknek nem csupán elméjét, de tagjait is megmozgatta. A Schneider-Lőnhárt Csenge Playdate című auditív performansza teljesen bevonta a nézőket, és több érzékszervükre is hatott. Előtte a T.E.A. alanyaként is őt ismerhettük meg. A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház Elise Wilk által írt Dispariții (Eltűntek) című előadása az érzelmek széles spektrumát mozgatta meg Cristian Ban rendezésében. Este pedig a helyi Friday Rehab zenekar lépett színpadra.

A szombati nap egy rendhagyó helyszínen zajló, Átjárószínház című improvizációs performansszal vette kezdetét. B. Fülöp Erzsébet, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára és diákjai előadásukkal a város központjában hökkentették meg az autóvezetőket és járókelőket. A találkozóhoz méltón egy, a változó színészi szerepeket tematizáló kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program. Színházi szakírók, kritikusok, dramaturgok, egyetemi tanárok, színházigazgatók és színművészek járták körül a témát Dálnoky Réka dramaturg, a rendezvény főszervezője moderálásával. Délután a helyi társulat újabb előadására került sor, szintén nem mindennapi helyszínen. A Szerbusz! című kísérleti színházi előadásnak (r.: Deli Szófia) egy autóbusz ad otthont. A T.E.A. meghívottjaként B. Fülöp Erzsébettel Proics Lilla beszélgetett. Az est záróelőadását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutatta be, Amikor telihold ragyog a turkáló felett címmel, melynek szerzője és rendezője Radu Afrim. Kolcsár József, kézdivásárhelyi színházigazgató rendhagyó borkóstoló keretében szórakoztatta a jelenlévőket. Balla Géza pincészetének köszönhetően táplálékot adott nem csak a szellemnek, de a testnek is. Majd a fesztivál utolsó buliján Tóth Árpád helyi színművész szolgáltatta a zenét.

Vasárnap a találkozó záróelőadásaként egy bemutatóra került sor az Udvarhely Bábműhely és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának koprodukciójaként. A PETŐfi-SZELfi címet viselő előadást Bartal Kiss Rita rendezte, mely költészet és játék Petőfi Sándor verseire.

A 13. dráMA blogírói, Biró Réka és Deák Katalin a találkozó ideje alatt sok izgalmas, sokrétű anyagot készített a dráMÁról, anyagaikat itt tekinthetik meg: https://szinhaz.ro/drama-13/ 

A tartalmas, igazi fesztiválhangulatot teremtő kortárs színházi találkozó tizenharmadik kiadása, a Román Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg. A dráMÁt 2023 őszén ismét megszervezi a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és Pro Theatrum Alapítvány. 

A Tomcsa Sándor Színház sajtóközleménye

Fotó: Kelemen Kinga

Loading