Indul a kedvezményes bérletértékesítés a Tomcsa Sándor Színházban

A Tomcsa Sándor Színház nyolc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra, a kedvezményes bérletértékesítés július 19-én, hétfőn kezdődött a színház jegypénztárában. 

Igencsak színesre és gazdagra tervezett évadban a Haramiák, a Furcsa pár, a Száll a kakukk a fészkére, Kaisers TV, Ungarn, a Nyolckor a bárkán című előadások kerülnek bemutatásra. Az Udvarhely Bábműhely, a bemutatott előadások műsoron tartása mellett, három új produkcióval készül: A hétszépségű királykisasszony, szabadtéri bábjátékkal, a Petőfi- év tiszteletére a Petőfi – Szelfi című előadással, Bartal Kiss Rita rendezésében. Valamint gazdagodik a tantermi előadások kínálata is, hiszen a Nyitott Körrel közösen a Vérszirom c. előadás után ez alkalommal, a gimnáziumi tanulók számára hoznak létre előadást. 

A 2021/2022-es évadot a Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozóval indítják útjára, amely immár tizenkettedik alkalommal kívánja szolgálni a kortárs színházat, és drámát, lehetőséget teremtve a találkozásra, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére. 

A 2021/2022-es évad első bérletes előadásának bemutatója a világhírű német klasszikus, Friedrich Schiller ifjúkori drámája, a Haramiák lesz, Florin Vidamski rendezésében. Schiller, gondolatiságában gazdag drámájában a bűnösség és ártatlanság közötti vékony mezsgye, a hatalommal való szembefordulás, a generációs konfliktusok, a testvérféltékenység kérdései is tematizálódnak egy érdekfeszítő előadást ígérve. 

A következő bemutató Neil Simon Furcsa pár című darabja lesz, egy fergeteges komédia a barátságról, magányról és elfogadásról. A felhőtlen szórakozást ígérő darab bemutatójára 2021 őszén kerül sor, Lendvai Zoltán rendezésében. Ezt követi a Száll a kakukk a fészkére című világhírű regény alapján készült színpadi adaptáció bemutatója, a székelyudvarhelyi színházhoz negyedik alkalommal visszatérő Vladimir Anton rendezésében. Az évad negyedik nagyszínpadi előadása a Pintér Béla jegyezte Kaisers TV, Ungarn c. előadás lesz, Anger Zsolt rendezésében. A bérletes előadások sorát az Udvarhely Néptáncműhely két előadása és a Csíki Játékszín egy  vendégelőadása is gazdagítja.

Négy bérletházat hirdet felnőtt nézőinek a Tomcsa Sándor Színház, valamint az idén is megváltható a rugalmas, több lehetőséget kínáló szabadbérlet és a theatrum munkáját, projektjeit támogató Mecénás bérlet.  A 2020/2021-es évadra váltott bérletek érvényesek lesznek a 2021/2022-es évadra, mivel a járványügyi megszorítások miatt a színház nem tudta bérletes előadásait műsorra tűzni. Az elmaradt gyermekbérletes előadásokat is az ősz folyamán pótolják. 

Diákbérlet is váltható, ellenben nem hirdetnek gyermekbérletet az új évadban, de a műsoron tartott, valamint meghívott gyermekelőadások mellett új bemutatóval is készülnek. A gyermekeket Ulrich Hub bűbájos zenés ifjúsági darabjával a Noé történetéből inspirálódott Nyolckor a bárkán című előadással lepik meg, Márkó Eszter rendezésében. 

A kedvezményes bérletváltási lehetőség július 19-től augusztus 22-ig tart.  Részletekről, bérletárakról az alábbi linken olvashatnak: https://szinhaz.ro/indul-a-kedvezmenyes-berletertekesites-a-tomcsaban/

Részletes tájékoztatásért keressék a színház munkatársait a jegypénztárban, amely július 19-étől, 11-14  óra között tart nyitva.

a Tomcsa Sándor Színház közleménye

Loading