Uniter-díjat kapott a Tomcsa Sándor Színház

Az idén huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláját, melyen átadták a 2020-as év kiemelkedő színházi teljesítményeiért járó UNITER-díjakat.

Színházunk Beckett RÖVIDEK | SCURTE | SHORTS című produkciója kapta meg a Legjobb televíziós/ teleplay előadás díját a XXIX. UNITER Gálán. Nagy öröm számunkra, hogy a tavaly két díjra is jelölt A mi kis városunk c. előadásunk után, az idén díjazták a Tomcsa Sándor Színház produkcióját, fontos visszajelzés ez számunkra. Ahogy Dálnoky Réka, színházunk művészeti vezetője fogalmazott a díj átvételekor: „ a díjak segítenek abban, hogy merjünk nagyot és merészet álmodni”.

Az idei jelölő zsűri tagjai Oana Cristea Grigorescu, Claudiu Groza és Cristina Rusiecki színházkritikusok voltak; a nyerteseket kiválasztó zsűri pedig a következő színházi szakemberekből állt: Puiu Antemir díszlettervező, Alina Epîngeac színházkritikus, Eugen Jebeleanu, rendező, Dorina Lazăr, színésznő, és  Octavian Saiu színházkritikus. 

A társulatunk első filmes színházi kísérlete a RÖVIDEK | SCURTE | SHORTS egy kreatív, lelkes csapatmunka eredményeként kimondottan az online térre készült, érzékenyen reagálva a járványhelyzet teremtette körülményekre. Az előadást 2020 decemberében mutattuk be, Zakariás Zalán rendezésében. Az előadás dramaturgja Dálnoky Réka, a jelmezeket Lőrincz Viola tervezte. Játsszák: Albert Orsolya, Barabás Árpád, Bekő Fóri Zenkő, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, László Kata, Lukács Emőke, Nagy Xénia- Abigél, Pál Attila, Pál- Varga Márta, Szűcs- Olcsváry Gellért, Tóth Árpád. A produkció a Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ  „Kulturális Programok Hargita Megyéből” programjának részeként jött létre. Külön köszönet illeti a Székelyföldi Stúdiót a film elkészítéséért. 

Beckett drámáit mindenféle különc alakok népesítik be. Eltévedt emberek, akik a helyüket keresik egy értelem és rendszer nélküli világban. Képtelenek igazi emberi kapcsolatokat teremteni, és elvesznek az ismétlés rutinjában. Olykor meglepő derűvel, máskor mániákus rögeszmékbe merülve éldegélnek egyik percről a másikra az örökkévalóságig. A Samuel Beckett előadás egy-egy szilánkot mutat meg ezeknek az embereknek a szánalmas, megrázó vagy nevetséges mindennapjaiból.

A díj örömére július 21-én szerdán, este 19 órától az online előadás a színház Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/tomcsasandorszinhaz  lesz megtekinthető, román nyelvű felirattal. A Beckett RÖVIDEK | SCURTE | SHORTS július 28-ig lesz elérhető a felülten.

Az előadás gazdag háttér információt tartalmazó online műsorfüzete a Margó, a következő linken tekinthető meg:

https://www.sutori.com/story/margo–hxqgti8E1R9LYq4vRua4KGnN

a Tomcsa Sándor Színház közleménye

Loading